Az olasz Demokrata Párt nem közösködik az 5 Csillaggal, ha Conte marad a miniszterelnök

Megfeneklettek az új kormány felállításáról szóló tárgyalások az elitellenes 5 Csillag Mozgalom és a balközép Demokrata Párt képviselői között Olaszországban, a Reuters szerint azért, mert a Demokrata Párt nem hajlandó támogatni az új kormányt akkor, ha a jelenlegi miniszterelnök, Giuseppe Conte marad a kormányfő.

Sergio Mattarella elnök csütörtökön 5 napos határidőt adott az olasz pártoknak arra, hogy új kormányképes koalíciót állítsanak fel, ezzel megoldva a kormányválságot, amit az 5 Csillag és a szélsőjobboldali Liga szakítása okozott. Az olasz Európa-párti szavazók nagyobb része ezért is örült, mikor pénteken az 5 Csillag tárgyalóasztalhoz ült a hagyományos ellenfélnek számító demokratákkal, az ő esetleges szövetségükkel ugyanis Matteo Salvini és a Liga ellenzékbe szorulna, az olasz kormány pedig mérsékeltebbé válna.

A két párt azonban nemcsak Conte személye miatt nem jut megegyezésre, az 5 Csillag ugyanis mindenképpen csökkenteni szeretné az olasz parlament létszámát is, és a demokraták eddig ebbe is vonakodtak belemenni.

Ha a tárgyalások nem indulnak újra, könnyen lehet, hogy az 5 Csillag újra a Ligával találja magát szövetségben, ami a párton belül sokaknak nem tetszett eddig sem, hiszen a Salviniékkel közös kormányzás apránként felemésztette a mozgalmat. (Reuters)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.