Orbán ultrakatolikus szervezet vendége volt hétvégén Portugáliában egy helyi lap szerint

POLITIKA
2019 augusztus 26., 05:25
comments 136

A Miniszterelnökség nem adott hírt róla, de egy portugál lap szerint Orbán Viktor a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózatának (ICLN) rendezvényén, Fátimában járt a hétvégén. 

A hírt átvevő hvg szerint a 2010-ben alapított ICLN célja a gyakorló katolikusok és a politikusok közötti híd megteremtése és a keresztény értékek hangsúlyosabbá tétele a politikai életben. A szervezet tagjai minden évben egy négynapos gyűlésen találkoznak – ez zajlott csütörtöktől vasárnapig Fátimában. Ezen túl azonban nem sokat lehet tudni sem a szervezetről, sem a találkozóról.

Magyar politikusok évek óta részt vesznek az ICLN ülésén, egyre magasabb szinten. Orbán 2016-ban volt már az éves találkozón, igaz arról akkor még beszámoltak. Azt mondta: Magyarország fellép a keresztényüldözés ellen, és mindenben kész támogatni e létükben veszélyeztetett közösségeket.

Tavaly Szijjártó Péter volt az ICLN-nél, és nyilatkozott arról, hogy „jó érzés olyan politikustársak között lenni a világ minden tájáról, akik elég bátrak ahhoz, hogy kiálljanak a meggyőződésük és a hitük mellett. Az európai politikai korrektségnek és képmutatásnak itt nem találhatók meg a jegyei.” Mint mondta, „Magyarország és a magyar kormány megbecsültsége ebben a körben kifejezetten magas”.

A pápa rendszeresen fogadta a tavalyig Olaszországban üléséző ICLN tagjait, bár volt olyan üzenete a résztvevőknek, amellyel az ultrakonzervatív törvényhozók, köztük a Fidesz tagjai, nem feltétlenül érthettek egyet. „A törvény, amiket megalkottok legyenek a párbeszéd hídjai a különféle politikai megközelítések között, akkor is, amikor pontos célkitűzéssel szolgálják a védteleneket és a peremre szorítottakat, főként azokat, akik nagy számban kényszerültek elhagyni hazájukat” - mondta az egyházfő két éve az ultrakonzervatívoknak.   

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.