Vajna Tímea: Ódzkodtam tőle, hogy mit akarhat tőlem ez az idős pasi

Bár sok mindent tudni Vajna Tímea és Andy Vajna közös életéről, további részletek derülnek ki egy új könyvből, ami Andy Vajna filmes életével foglalkozik - írja a  Story magazin, ami részletet is közölt a műből. 

„Leültünk az étteremben, és egyből azzal kezdte, hogy gyönyörű a szemem. Én meg bebandzsítottam, és ez nagyon tetszett neki,”

mesélte első találkozásukról Tímea Návai Anikónak. Elárulta: ezután három hónapig kereste Andy, de nem reagált a megkeresésére, 

„mert ódzkodtam tőle, hogy mit akarhat tőlem ez az idős pasi”.

Miután Damu Roland megerőszakolta, segítséget kért Andytől. „Mindig felmentem hozzá az Abos utcai lakására, és mint két lelki sérült ember, beszélgettünk egymással. Benne még friss volt a fia elvesztése utáni fájdalom, bennem meg a Damu-ügy,” mondta. 

„Felajánlotta, hogy menjünk el valahová Európába, Rómába, azt hiszem. És még a közös út előtt kérte, hogy aludjak vele”.

Elutaztak és egymásba szerettek. A lánykérést egy veszekedés szülte, Tímea szerint miután összekaptak azon, hogy Andy nem akart egy VIP-asztalért fizetni egy buliban, párja kijelentette:

„nem akarja, hogy más férfié legyek, el szeretne venni feleségül”.

Tímea nem döntött könnyen, háromszor adta vissza a gyűrűt. "Vacilláltam. Hozzámenjek? Azért nagy ez a korkülönbség. Meddig fog tartani? Meg… minek? Csak a két nagymamám támogatta az ötletet” - mondta. Arra a kérdésre, hogy szerinte miért akarta elvenni őt Andy, azt felelte:

„azt mondta, azért, mert nagyon jó lelkem van (..) Azt is mondta a sofőrjének, hogy azt szereti bennem, hogy nem tud kontrollálni”.

Arról, hogy mekkora változás volt férje vagyona, „hogy annyi pénz van mögötted, amennyiről soha nem is álmodtál”, kijelentette: 

„az első fél évben furcsa volt, hogy amikor bementünk egy luxusüzletbe, Andy mindig kimenekült. Amint kimondtam, hogy milyen jó lenne ez a táska, vagy hogy mennyire tetszik az a ruha, azonnal kimenekült. És nem vette meg. Az esküvő után kicsit adakozóbb lett. Tényleg leste minden kívánságomat. Persze kontrollálta az anyagiakat, nagyon keményen, nem kaptam meg mindent, amit szerettem volna, de olyan életet biztosított… És később adott egy hitelkártyát, amivel bárhová bemehettem és vásárolhattam. Sokszor a barátnőimnek vásároltam, nem magamnak. (…) Előfordult, hogy Andy a hónap végén megdorgált, hogy túl sokat költöttem, de egyébként szabad életet biztosított”.

Andy elvesztése komoly lecke, zárta Tímea. 

„Nem abból áll az életem, hogy utazgatok, fotózgatom magam, jótékonykodom, és néha ránézek a fánkboltomra. Fel kell építenem magam és vigyáznom kell a pénzre. Amióta meghalt... Hirtelen felnőttem”.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.