A felmondott szívsebész éjszakánként imádkozott, hogy ne essen be sürgős beteg

Egészségügy
2019 augusztus 30., 07:25

Úgy érezte, megfullad a Zala Megyei Szent Raffael Kórházban uralkodó légkörtől Alotti Nasri, aki húsz éven át vezette a szívsebészeti osztályt. Erről az Indexnek beszélt azután, hogy csütörtökön nyilvánosságra került a kórház főigazgatójának írt felmondólevele. 

Ahogy csütörtökön megírtuk, a főorvos azután mondott fel, hogy júniusi szabadsága idején a közreműködésével bekerült az osztályra egy sürgős szívműtétet igénylő beteg, aki elmondása szerint „indokolatlan egy hét tartózkodás után, műtétre várva meghalt". 

Alotti Nasri az Indexnek bővebben nyilatkozott a betegről, akit korábban Sopronban és Szombathelyen is kezeltek, és végül június 11-én, kedden vettek fel a zalaegerszegi kórházba. 

„A férfi beteg már korábban a látókörünkbe került, de csak azután engedélyeztem, hogy az osztályunkra kerüljön, hogy Sopronban a szakszerű előkészületeket elvégezték. Sürgős koszorúér műtétre várt, melyet a szakma szabályai szerint legkésőbb a felvétel másnapján, tehát június 12-én, szerdán el kellett volna végezni" - mondta. 

A főorvos eközben szabadságon volt, de közben végig konzultált a kollégáival, és felhívta a figyelmüket, hogy sürgős betegről van szó. Azt is megbeszélték, hol található a beteg szívkatéterezési filmje, ami szükséges volt az operációjához. 

„A konzultáció után azonnal intézkedtem, hogy a kórház számítógépein is meglegyenek, de csütörtök reggelre a szombathelyi kórház azt CD-n is eljuttatta az osztályunkra. Ehhez képest még aznap sem került a műtőbe a beteg".

A beteg még a következő hétfőn, a főorvos visszatérésekor is az osztályon feküdt. Kiderült, hogy a programozott műtétekhez sorolták, tehát másnap, június 18-án operálták volna meg, és még ekkor is el akarták halasztani egy nappal, amit a főorvos nem hagyott. Végül kedden holtan találták a beteget. 

Veszélybe kerülhet az ellátás

Az orvos azt írta a csütörtökön nyilvánosságra került felmondólevelében, hogy az eset komoly lelki válságot okozott számára, a főigazgató és az orvosigazgató pedig semlegesen kezelte az ügyet. Alotti Nasri szerint egy belső vizsgálat megmagyarázhatná, miért nem műtötték meg a beteget időben. 

Levelében egyéb szakmai és tárgyi hiányosságokról is írt. Erről az Indexnek azt mondta, nehezményezte, hogy a kórház vezetése nem próbálta meg visszatartani egy tavasszal felmondott szívsebészüket. Elmondása szerint az ellátási hiányosságok miatt műtéteket is el kellett halasztaniuk.

„Előfordult, hogy egy szívbillentyűre három beteg várt egyszerre. Voltak éjszakák, amikor imádkoztam, hogy ne essen be egy sürgős eset, mert nem tudom megműteni".Felmondása után az osztályon két szakorvos és két rezidens orvos maradt, így szerinte komoly problémák lehetnek az ellátásban. Ezzel szemben a kórház csütörtökön kiadott egy közleményt, amiben azt írták, "a kórház szívsebészeti osztályán a szakmai munka ezután is megfelelő színvonalon, szakmailag magasan képzett szakorvosok részvételével, a szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosításával az elvárható gondosság maximális figyelembevételével zajlik". 

Az elhunyt beteggel kapcsolatban viszont hiába kérdeztük a kórházat, nem válaszoltak. 

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.