Gyurcsány: Hülyék vagytok, a franc se akarja lebontani a kerítést

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Gyurcsány Ferenc egy Kossuth téri demonstráción 2018. május 9-énFotó: botost/444.hu

Váratlanul sebesen, mondhatni csípőből reagált Gyurcsány Ferenc a Fidesz „új” (és eredeti) kampányára, ami a bevándorlás, Soros György, kerítésbontás témakörben tájékoztatja majd a magyar állampolgárokat az ő adóforintjaikból, és ami szerint Gyurcsányék lebontanók a kerítést, amit Orbán Viktor évek kemény munkájával felépített.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, aki a Fidesz szerint bábon rángatja az egész ellenzéket, a Facebookon üzent vissza Halász Jánosnak és pártjának:  

„Hű, de hülyék vagytok. A franc se akarja lebontani a kerítést. Ha már sok pénzt ellopva odaraktátok, hát maradjon. Nem kér enni. 

Miért fizetnénk milliárdokat a bontásért!? Az persze igaz, hogy a közösből eszünk ágában sincs támogatni, hogy egy méter kerítést majdnem annyiból építettetek, mint mi annak idején autópályát. 

Mert ugye elloptátok a pénz jelentős részét. Mert mentesítettétek az építkezést a közbeszerzés alól. Mert a haveroknak kellett a pénz. Mert a kerítés nem óvta meg Európát, csak elterelte a menekülteket Szlovénia felé. Mert az egész Orbán menekültellenes hisztériájához kellett. Mert a valóságos cél nem Európa biztonsága, hanem Orbán hatalmának fenntartásáról szólt. 

Szóval majd ha elszámoltok a pénzekkel, ha bebizonyítjátok, hogy akár egyetlen menekült is visszafordult Európából és nem csak megkerülte a magyar határt, akkor beszélhetünk arról, hogy mi jár nektek. Mondom nektek. Nem Magyarországnak.”

A kerítésezést egyébként azok után vette elő újra a Fidesz irányította közmédia, hogy hét elején, az ATV egyik műsorában Dobrev Klára kérdésre azt válaszolta: nem támogatja, hogy az Európai Bizottság megtérítse a magyar kormány számára a határzár építésének költségeit. Lebontásról a DK EP-képviselője a műsorban nem beszélt. 

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.