Trump létrehozta az amerikai hadsereg űrparancsnokságát

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepség keretében hivatalosan is létrehozta az Egyesült Államok űrparancsnokságát. 

Az ünnepségen - amelyen részt vett Mike Pence alelnök és Mark Esper védelmi miniszter is - miután kibontották az Egyesült Államok új haderőnemének zászlaját, az elnök rövid beszédében méltatta az űrparancsnokság jelentőségét. Mint mondta: történelmi nap ez az amerikai haderő számára, mert „ezzel elismerjük a világűr elsődleges fontosságát az amerikai nemzetbiztonságban és nemzetvédelemben”. Az elnök bejelentette, hogy az űrparancsnokságot a légierő egyik négycsillagos tábornoka, John Raymond vezeti majd, akinek kinevezését a szenátus júniusban már jóváhagyta.

Fotó: RON SACHS/Picture-Alliance/AFP

Elsődleges feladata - Trump szavai szerint - annak biztosítása lesz, hogy „senki ne kérdőjelezze meg és ne fenyegesse Amerika fölényét a világűrben”. Donald Trump kifejtette, hogy a parancsnokság az Egyesült Államok által létfontosságúnak nevezett érdekeit védelmezi majd a világűrben, amelyet a következő háborúk színhelyének nevezett. „Azt hiszem, ez mindenki számára nyilvánvaló” - fűzte hozzá. 

A védelmi minisztériumban valójában még tart az űrparancsnokság szervezése, bár már 287 munkatársa van. A Fehér Háznak még meg kell győznie a kongresszust az űrparancsnokság haderejének költségvetéséről. Amerikai sajtóértesülések szerint egyes részletkérdésekben egyelőre eltér a kormányzat és a törvényhozók álláspontja. 

Űrparancsnokság már korábban is létezett, 1985-ben hozta létre Ronald Reagan akkori amerikai elnök, de a parancsnokságot 2002-ben megszüntették, miután a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után átszervezték a Pentagont. Donald Trump 2018 márciusában vetette fel az újbóli létrehozását, kifejtve, hogy a légierő nem képes maradéktalanul ellátni az űrbiztonsági feladatokat, az amerikai űrdominancia biztosítását. Az elnök Oroszország és Kína térnyerését említette az űrfegyverzetek kiépítésében. Az űrparancsnokság az amerikai haderő tizenegyedik harci parancsnoksága lesz. A többi parancsnokságot az általuk felügyelt térségekről nevezték el. Az új szervezetnek nem lesz feladata a Földön kívüli élet kutatása. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.