Igazságosabban is lehetne rúgni a fociban a tizenegyeseket

sport
2019 szeptember 01., 06:31
comments 254
  • Nem tűnik igazságosnak, hogy a fociban felváltva rúgják a csapatok a tizenegyeseket. A számok alapján előnyben van az a csapat, amelyik az elsőt rúgja. 
  • Ezért érdemes lenne elgondolkodni, hogyan lehetne megváltoztatni a szabályokat.
  • Egy friss tanulmányban két magyar kutató megvizsgálta, milyen lenne egy igazságos büntetőpárbaj. 

A foci szabályai szerint, ha egy kieséses rendszerű párharcban nem tudják eldönteni a továbbjutást, tizenegyesek következnek. Ilyenkor a bíró először pénzfeldobással eldönti, melyik kapura rúgják őket, majd az egyik, szintén pénzfeldobással kiválasztott csapat választhat, hogy elsőnek vagy másodiknak szeretne jönni. 

Ez nagyjából mindegy, gondolhatnánk, hiszen tiszta sor: mindenképp felváltva rúgnak ötöt-ötöt, és az nyer, akinek több bemegy. De valójában ez nem ilyen egyszerű, a statisztika alapján nem zárható ki, hogy

az első tizenegyest elvégző csapat nagyobb valószínűséggel fog nyerni.Csató László és Petróczy Dóra Gréta azt fejtegetik a KSH Statisztikai Szemléjében megjelent tanulmányukban, hogy miért nem jók a mostani szabályok, és hogyan lehetne igazságosabbá tenni a büntetőpárbajokat. 

Mindenki elsőként akar rúgni 

Ez a kérdés sok közgazdászt és statisztikust foglalkoztatott az elmúlt években, többek közt a José Apesteguia Ignacio Palacios-Huerta spanyol szerzőpárost. Ők 129 büntetőpárbaj adatait vizsgálva arra jutottak, hogy az első tizenegyest rúgó csapat 60,5 százalékban megnyeri a meccset. 

Ezt azzal magyarázták, hogy a másodikként rúgóra mindig nagyobb pszichikai nyomás nehezedik, ami logikus is. Sokkal nehezebb úgy odaállni a labda elé, ha az ember tudja, nem szabad hibázni, mert az ellenfél már berúgta a maga tizenegyesét. (Az elemzésben kiszűrték a hazai pálya és a csapatok közti erőviszonyok okozta különbségeket). 

Később más kutatók - különböző mintákon dolgozva - finomítottak a képen. Egy 2018-as elemzés szerint az a játékos talál be kisebb valószínűséggel, akinek a csapata éppen hátrányban van, márpedig a kezdő csapat kisebb valószínűséggel kerül hátrányba. 

Egy idén megjelent kutatásban 1635 büntetőpárbaj adatait hasonlították össze, és azt kapták, hogy 55 százalékban a kezdő csapat nyeri a meccset. Az is kiderült, hogy a párbaj harmadik körétől kezdve különösen nagy előnyben van az elsőként rúgó játékos. Ezért azt javasolták, hogy a második és negyedik körben fordítsák meg a rúgósorrendet. 

A játékosok számára is világos, hogy első rúgóként nagyobb esélyük van a győzelemre, a pénzfeldobás nyertesei is szinte mindig ezt választják. Egy felmérés szerint a játékosok és az edzők többsége is egyértelműen ezt tartja előnyösebbnek. 

Hogy máshogy lehetne? 

A pontos számokon tehát lehet vitatkozni, de valószínűnek tűnik, hogy az elsőként rúgó csapat előnyből indul. Na jó, de akkor mit lehet csinálni? 

Először is, egyszerűsítsük le a dolgokat, és jelöljük az egyik csapatot A-val, a másikat B-vel. A mostani szabályok szerint ez a büntetőpárbaj képlete:

ABABKézenfekvő, hogy úgy lehetne csökkenteni a jogosulatlan előnyt, ha a második körben megcserélnénk a sorrendet, vagyis:

ABBAEzt tesztelték már néhányszor, például a 2017-es angol Szuperkupa-döntőn, amit az Arsenal nyert a Chelsea ellen. Csató és Petróczy ebből a képletből kiindulva vizsgálta meg, milyen szabályváltoztatásokkal lehetne igazságosabbá tenni a rendszert. 

1. A kiegyenlítő szabály

Először nézzük a kiegyenlítő szabályt, ami az ABBA képleten alapul, vagyis minden körben megcseréli a csapatokat, kivéve, ha az előző kör első rúgója kihagyta a tizenegyest. Ha például az A csapat kihagyja az első büntetőjét, a B csapat pedig berúgja (vagyis egy kör után 0-1 az állás), a második kört ismét A kezdi. Ha ebben a körben mindketten berúgják, a harmadik kört már B kezdi, és így tovább. 

Rendben, de mi van akkor, ha öt kör után is döntetlen az állás? A mostani szabályok szerint hirtelen halállal folytatódik a párbaj, vagyis továbbra is felváltva rúgnak, és amint valaki hátrányba kerül, vége a meccsnek.

Kiegyenlítő szabály esetén a hirtelen halál értelemszerűen így néz ki: AB BA AB, és így tovább, amíg valaki nem hibázik. 

2. A felzárkóztató szabály

Ebben a rendszerben mindig a hátrányban levő csapat kezdi a következő kört, döntetlen állás esetén pedig az, aki az előző körben másodiknak rúgott. Ha tehát az első körben csak a B csapat tud gólt rúgni (0-1), a második kört A kezdi. Ha a második körben mindkét csapat berúgja (1-2), a harmadik kört - a kiegyenlítő szabállyal ellentétben - ismét A kezdi, hiszen továbbra is ők vannak hátrányban. Ha ebben a körben A berúgja, és B kihagyja (2-2), a következő kört B kezdi.  

Ha az ötödik körben mindkét csapat hibáz, jön a hirtelen halál, amit A kezd, hiszen az előzőt B kezdte. 

3. Változó kiegyenlítő és változó felzárkóztató szabály

Ha ez nem lenne elég, jön még egy csavar: a kiegyenlítő és a felzárkóztató szabályt is meg lehet bolondítani azzal, hogy a hirtelen halálban mindenképp a legelső kört másodikként kezdő B csapat rúg először. Így kapjuk meg a változó kiegyenlítő és a változó felzárkóztató szabályt. 

Ezek még igazságosabb módszernek tűnnek, hiszen kompenzálják az első kört kezdő A csapat előnyét. 

Akkor mi legyen?

Csató és Petróczy ezután statisztikai módszerekkel vizsgálták, melyik szabály lenne igazságosabb. Ez attól is függ, hogy hány kört tartanak a párbajban. Ha maradunk az ötnél, a számok alapján a változó felzárkóztató szabály tűnik a leginkább igazságosnak, mert

ez csak 2.43 százalékos előnyt ad a kezdő csapatnak. Ráadásul a változó felzárkóztató szabály izgalmasabbá is tenné a büntetőpárbajokat, hiszen nagyobb valószínűséggel jutnánk el az igazán kiélezett hirtelen halál szakaszba. 

A teljes tanulmányt, benne a részletes számításokkal, a Statisztikai Szemlében olvashatja el. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.