8 év fegyházat kapott a bicskei gyerekotthon volt igazgatója, aki szexuálisan visszaélt a rábízott kiskorúakkal

Jogerősen 8 év fegyházbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla kedden a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját, aki szexuálisan visszaélt a felügyeletére bízott kiskorúakkal.

A másodfokú döntéssel a folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és annak kísérlete büntettet folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés és annak kísérlete bűntettre változtatta a táblabíróság, egyebekben helyben hagyta az első fokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék tavaly november 21-i határozatát.

Helyben hagyta a bíróság a másodrendű vádlottnak, az otthon egykori nevelőjének büntetését is, akit kétrendbeli szexuális visszaélés bűntette miatt 1,5 év – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítéltek első fokon, emellett mindkét vádlottat véglegesen eltiltották a 18 év alattiakkal való foglalkozástól.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott, aki 26 éven keresztül volt a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola igazgatója, éveken keresztül végzett szexuális cselekményeket a felügyelete alatt álló kiskorúakkal.

Két fiatal ezek kezdetekor még nem múlt el 12 éves, három sértettel 14 éves kora előtt lépett szexuális kapcsolatba, ezen felül a férfi több 18 év alatti sértettel szemben is súlyosan szeméremsértő magatartást tanúsított, egyikükkel rendszeresen szexuális cselekményt végzett – állt a vádiratban.

A másodrendű vádlott a vádirat szerint egy felügyelete alatt álló, 14 év alatti fiatallal lépett egyszer szexuális kapcsolatba, három esetben pedig a 14 év feletti sértettekkel szemben fennálló hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve végzett szexuális cselekményt.

Kovács Tamás, a tanács elnöke indoklásában elmondta, hogy a minősítést azért kellett megváltoztatni két esetben, mert az elkövetés óta szigorodott a büntető törvénykönyv szabályozása, de a Székesfehérvári Törvényszék nem az arra az időszakra hatályos törvényi szabályozást alkalmazta.

Mindezek mellett, bár a cselekménysor ugyanaz volt éveken át két sértett esetében, az életkoruk változott. A büntető törvénykönyv pedig eltérően szabályozza a 12 év alatti, a 12 és 14 év, valamint a 14 és 18 év közötti sértett sérelmére elkövetett szexuális indíttatású bűncselekményeket.

A másodfokú bíróság szerint a bűnösségi körülményeket teljes körűen és helyesen tárta fel a Székesfehérvári Törvényszék, sem további enyhítő vagy súlyosító szempontok nem merültek fel. Emellett az elsőfokú bíróság alkalmazta az egyéniesítés és a tettarányosítás szabályait, a büntetési tételeken belül arányos büntetéseket alkalmazott mindkét vádlott esetében. (MTI)