30 év MSZP-s tagság után ülhet át a KDNP-be Balatonfűzfő polgármestere

POLITIKA
2019 szeptember 11., 09:43
comments 93

A 24.hu ír arról, hogy Marton Béla, Balatonfűzfő függetlenként megválasztott polgármestere ugyan 1990 óta volt az MSZP tagja, de idén nyáron otthagyta a pártot, és a KDNP-ben folytatja politikai karrierjét.

A lap információját megerősítette Latorcai János, a kereszténydemokraták Veszprém megyei elnöke, aki elmondta, hogy október 13-ai választáson Marton függetlenként, de a KDNP támogatásával indul újra a polgármesteri posztért. 

Ez vethet fel még izgalmas kérdéseket, ugyanis a településen van már jelöltje a Fidesz-KDNP-nek, méghozzá Lajkó Frigyes személyében. Mint a lap írja, Lajkó Facebook-oldalán csak a Fidesz logója látható a jelöltek fotója mellett, a szavazólapon azonban mindegyikük a Fidesz-KDNP jelöltjeként szerepel majd.

Marton Bélát hiába keresték a laptól, nem kívánt nyilatkozni. Pedig vannak bőven felmerülő kérdések, például hogy egyelőre semmi utal a polgármester KDNP-s kapcsolatára, még a Facebook-oldalán sem tűnik fel semmi ezzel kapcsolatos tartalom. 

 Nem akart nyilatkozni Lajkó Frigyes sem arról, hogyan fordulhat elő, hogy miközben hivatalosan ő Marton Béla Fidesz-KDNP-s kihívója, a város polgármestere a KDNP-be tart.

A cikk felidézi, hogy a  Magyar Nemzet márciusban arról írt, hogy Marton elmondása szerint nem fog kilépni az MSZP-ből, mert akkor azt kiabálják rá, hogy köpönyegforgató, de a település érdekében bárkivel összefog.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.