A diploma megszerzése után még két évig maradhatnak Nagy-Britanniában a külföldi diákok

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Még Theresa May belügyminiszterkedése idején, 2012-ben vezették be azt a szabályozást, mely szerint a brit felsőoktatásban tanuló külföldi fiatalok a diplomájuk megszerzése után még négy hónapot maradhatnak az országban.

Most a Telegraph ír arról, hogy Boris Johnson kormánya ezt az időszakot két évre bővíti ki, ettől remélve, hogy az ország népszerű továbbtanulási célpontja marad a külföldi, elsősorban tengerentúli diákoknak. 

A szabályozás 2021-től lép életbe, és az alapképzés mellett a doktori, illetve posztdoktori képzésben résztvevőkre is vonatkozik majd. A jelenleg még az orszégban is hatályos uniós szabályok miatt meg van kötve a brit egyetemek keze, hogy egy évben maximum mekkora tandíjat kérhetnek el a brit, illetve az EU-s országokból érkező diákoktól, de ezek a szabályok nem vonatkoznak az EU-n kívülről érkező külföldi hallgatókra. 

A tengerentúli diákok toborzása így nagyon komoly bevételi forrása lett a brit egyetemeknek, nem csoda, hogy a lépést üdvözölte a brit egyetemeket összefogó szervezet vezetője, Alistair Jarvis, aki szerint a végzés utáni munkalehetőségek hiánya eddig komoly versenyhátrányba hozta a brit felsőoktatási piacot.

Hasonló szabályozás volt érvényben 2012-ig, a kormány akkor szűkítette a tanulásutáni vízum időtartamát négy hónapra két évről. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.