Alternatív órákat tartanak az országos diáksztrájk alatt

Alternatív tanítási órákat tartanak pénteken, az országos diáksztrájk napján Budapesten, Pécsen és Szombathelyen is. Például a VIII. kerületi Aurórában a Nyomtassteis mozgalom nevében László János beszél a sajtószabadságról az udvaron, miközben mellettük a diákok mentortársasoznak a Láthatatlan Tanodával. A pincében közben irodalom óra zajlik a Szabad Egyetemmel, nagyteremben interaktív közös foglakozást tartanak a Közélet Iskolájával az oktatási egyenlőtlenségek témájában. Délután a TASZ a választási ismeretekről tart is előadást résztvevőknek.

Az Auróra pincéjeFotó: Varga Máté

A tiltakozási akciót a köznevelési törvény módosítása elleni, diákok által szervezett augusztus végi tüntetésen jelentették be:

 minden tanulótól azt kérték, hogy ne menjen iskolába szeptember 13-án.

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke fővárosi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Kádár-rendszer derekán volt jellemző olyan oktatási struktúra, mint ma. Példaként említette, hogy központosítás zajlik, valamint beszorítják az innovációt. Szerinte sokkal több tanár elégedetlen, mint amennyi mer erről beszélni, tettekre bírni pedig még nehezebb a pedagógusokat. Hozzátette, hogy a PDSZ nem akart rátelepedni a pénteki kezdeményezésre, csupán abban segítette a diákokat, amiben ők kérték. A szakszervezeti elnök úgy látja, hogy a diákok szándékai közel állnak a rendszerváltás idején megfogalmazott követelésekhez.

Az Auróra udvaraFotó: Varga Máté

A sztrájk szervezői nemcsak tiltakoznak, de alternatívát is akarnak mutatni: tanítási órákat szerveznek azoknak, akik nem mennek ma iskolába. A program itt található. Néhány példa:

  • Alternatív történelemóra: 1956-os séta túra a VIII. kerületben! (Eörsi László történész)
  • Miért unalmas az irodalomóra, avagy irodalom-e az irodalomtörténet? (Körösztös Gergő kortárs költő)
  • A suli teszi az embert? - interaktív gondolkodás az oktatási egyenlőtlenségekről (Vujovits Juli, Közélet Iskolája)
  • Mentortársas a Láthatatlan Tanodával (Horváth Csenge)
  • Többdimenziós becsavarodás matek&mozgás műhely (Pintér Gergő, Dömötör Luca
  • Te is tehetsz a sajtószabadságért! (László János, Nyomtass Te is)
  • Rádfér az angol korrepetálás a nyelvvizsgához? (Szabad Egyetem, speed dating nyelvoktatás)
  • Környezetismeret // Auróra Tanösvény Csáki Anikó
  • Állampolgári és választási ismeretek TASZ, Kunos Zsuzsanna
  • Álhírvadász-Tremmel Márk.

Budapesten a napot a Margitszigeti Alsó-nagyréten zárják egy nyitott beszélgetéssel fél öttől. 

Ha sztrájkolsz, küldj fotót a megirom@444.hu-ra, hogyan tiltakozol. Ha a suliban vagy, arról is jöhet, hogy mivel töltöd az időt. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó