Országos sztrájkba hívták mára a diákokat

Folytatódnak ma a tiltakozások az oktatás egyeztetések nélküli átalakítása ellen. A Szabad Egyetem hirdetett országos sztrájkot a középiskolás diákoknak. 

A szervezők a júliusban elfogadott köznevelési módosítások ellen tiltakoznak, amik a szülők és a szakértők szerint is többet ártanak, mint használnak. Az elfogadott változtatások a magántanulói státuszt, az igazgatóválasztást, iskolakezdést érintik. 

A szervezők hat pontos követelése:

  • A tanároknak legyen beleszólásuk az igazgatóválasztásba
  • Az éves költségvetésben legalább kétszer ennyi jusson az oktatásba
  • A törvény előkészítésébe vonják be a szakmai szervezeteket, legyen rendes vita a változtatásokról
  • Legyen szabad tankönyvválasztás
  • Csökkentsék a tanárok túlterheltségét, az óraszámokat, túl sok a felesleges adminisztráció
  • Adjanak versenyképes fizetést az összes pedagógusnak, az iskolatitkároknak és az iskolákban dolgozóknak

Nemcsak tiltakoznak ma, de alternatívát is akarnak mutatni: tanítási órákat szerveznek azoknak, akik nem mennek ma iskolába. A program itt található. Néhány példa:

  • Alternatív történelemóra: 1956-os séta túra a VIII. kerületben! (Eörsi László történész)
  • Miért unalmas az irodalomóra, avagy irodalom-e az irodalomtörténet? (Körösztös Gergő kortárs költő)
  • A suli teszi az embert? - interaktív gondolkodás az oktatási egyenlőtlenségekről (Vujovits Juli, Közélet Iskolája)
  • Mentortársas a Láthatatlan Tanodával (Horváth Csenge)
  • Többdimenziós becsavarodás matek&mozgás műhely (Pintér Gergő, Dömötör Luca
  • Te is tehetsz a sajtószabadságért! (László János, Nyomtass Te is)
  • Rádfér az angol korrepetálás a nyelvvizsgához? (Szabad Egyetem, speed dating nyelvoktatás)
  • Környezetismeret // Auróra Tanösvény Csáki Anikó
  • Állampolgári és választási ismeretek TASZ, Kunos Zsuzsanna
  • Álhírvadász-Tremmel Márk
  • XIII. kerület Pozsonyi út 10-be pedig az általános iskolásokat várják

Ilyen programok lesznek Szombathelyen és Pécsen is. Budapesten a napot a Margitszigeti Alsó-nagyréten zárják egy nyitott beszélgetéssel fél öttől. 

Ha sztrájkolsz, küldj fotót a megirom@444.hu-ra, hogyan tiltakozol. Ha a suliban vagy, arról is jöhet, hogy mivel töltöd az időt.