• 1953-ban New Yorkban egy tudós gyanús körülmények között kizuhant a szállodai szobája ablakán.
• Évtizedekkel később derült csak ki, hogy milyen sötét dolgokban vett részt a CIA-nál. Többek között idegmérgekkel öltek embereket, és LSD-vel próbálták átmosni kémek agyát.
• Ford elnök bocsánatot kért az öngyilkosság miatt, csakhogy még 20 évvel később kiderült: a férfit megölték.
• A Guardian idézte fel Frank Olson politikai thrillereket megszégyenítő karrierét és a halálát.

1953. november 28-án Manhattanben, a Hetedik sugárúton egy szállodaszobából kizuhant egy ember, és szörnyethalt. Jimmy, a portás felüvöltött, hogy valaki leugrott, majd rögtön szólt a rendőröknek, akik a fegyverüket előrántva hatoltak be az 1018A szobába, ahol a regisztrációs lap szerint Frank Olson és Robert Lashbrook szállt meg. Az ablak nyitva volt, Lashbrook pedig a fürdőszobában ült, az arcát a kezébe temetve. Azt mondta, aludt, aztán hallott egy csattanást, de nem látott senkit. A halott a 43 éves Frank Olson volt.

A szálloda menedzsere később azt mondta, sosem látott még olyat, hogy valaki az éjszaka közepén fogta magát, egy sötét szobában alsónadrágban két ágyat kikerülve nekiiramodott, és a függönyön keresztül kiugrott volna egy zárt ablakon át. Úgyhogy felhívta a telefonközpontot, hogy megtudja, telefonált-e valaki az 1018A szobából. Az operátor elmondta, hogy igen, és le is hallgatta a beszélgetést (ami akkoriban sűrűn előfordult az unatkozó telefonközpontosokkal). A Long Island-i orvost, dr. Harold Abramsont hívták, aki egyébként LSD-szakértő volt, és a CIA-val is együttműködött, és ez a párbeszéd hangzott el:

Valaki: Nos, elment.
Abramson: Hát, az nagy kár.Másnap egy kolléga közölte Olson feleségével és a három gyerekükkel, hogy Olson „kiesett vagy kiugrott” a szállodai ablakán, és annyira csúnya volt az esés, hogy a zárt koporsós temetést ajánlják. A családot sokkolta a hír, de beletörődtek. Évtizedekig ennyiben is maradt a dolog, de aztán új fejlemények más megvilágításba helyezték Olson halálát.

Emberkísérletek gyilkos mérgekkel, verseny a szovjetekkel az emberi elméért

Frank Olson volt az egyik első tudós, akit alkalmaztak a marylandi Fort Detrickben lévő, titkos amerikai biológiai hadviselési laboratóriumban. Itt kezdett el együtt kutatni néhány munkatársával, akikkel aztán végig együttműködtek a titkos karrierje során, köztük volt Harold Abramson is, illetve egykori náci tudósok, akik átálltak. Eleinte baktériumok és méreganyagok fegyverként való használatával és az ilyenek ellen való védekezéssel foglalkoztak, aztán Olson olyan hírszerzőkkel találkozott, akik „igazságszérumokkal” kísérleteztek Európában.

1944-ben leszerelt a hadseregtől, de magánszemélyként szerződéssel folytatta a kutatásait. „Élő biológiai ágensek, lőszerek és aeroszol felhők előállítását” tesztelte, illetve társszerzője volt egy 220 oldalas tanulmánynak, ami „erősen fertőző ágensek levegőben lévő felhőivel” való kísérletekről szólt. 1949-ben a Karib-térségbe ment, hogy a Harness-műveletben vegyi fegyvereket teszteljen állatokon, egy évre rá egy másik műveletben San Francisco mellett engedtek szabadon olyan port, amit úgy fejlesztettek, hogy lépfenéhez hasonlóan szálljon a levegőben, és rendszeresen elutazott a Long Island melletti Plum-szigeten lévő Fort Terry titkos katonai bázisra, hogy olyan halálos méreganyagokkal kísérletezzen, amik túl veszélyesek ahhoz, hogy az amerikai szárazföldre vigyék.

Ahogy nőtt a félelem a szovjetek biotechnológiai kísérletei miatt, a hadsereg speciális műveleti egységet hozott létre, ami a CIA-val szorosan együtt dolgozott. Ezt John Schwab vezette, aki egy kártyapartin beszervezte Olsont is, aki egy évre rá le is váltotta Schwabot a részleg élén. Olson többféle halálos méreggel ellátott fegyvert fejlesztett ki a CIA-nek, többek között egy öngyújtót, ami szinte azonnal ölő gázt enged ki, egy rúzst, ami bőrrel érintkezve gyilkol, illetve egy zsebspray-t asztmásoknak, ami tüdőgyulladást okoz. 1953-ban lemondott, de továbbra is a részlegnél maradt, már a CIA ügynökeként.

Ekkor ismerte meg Sidney Gottliebet és Robert Lashbrookot, akik elindították a nagyon titkos, mára a leghírhedtebb CIA-projektként ismert MK-Ultrát. Gottlieb volt a CIA fő méregkeverője, a felügyelete alatt két évtized alatt több száz embert hallgattak ki különböző szerekkel, sokan közülük teljesen tönkrementek. Ebben az időben a CIA valóságos megszállottja lett annak, hogy uralma alá hajtsa az emberi elmét, amivel az egész világot hatalmukba keríthetnék. Az MK-Ultrában gyakorlatilag LSD-t adtak be „feláldozható” embereknek, Gottliebet az érdekelte, hogy megtörhető-e az elme, átmosható-e az ember agya egy bizonyos mennyiségű LSD után. (Egyesek szerint az MK-Ultra-projektben kattant be az Unabomberként ismert terrorista is.)

Olsont egyre inkább zavarni kezdte a munkája, és az a fajta ember volt, aki őszintén kimondta, amit gondol. Az volt a dolga, hogy laboratóriumban állatokat, például majmokat végezzen ki különböző mérgekkel, de több európai országban is látott embereken elvégzett kísérleteket is: személyesen látta, amint hipnózissal, drogokkal és kínzással feláldozhatónak címkézett kémeket vagy téglákat kergettek őrületbe vagy halálba. 1953. május 6-án a Porton Down-i, titkos Mikrobiológiai Kutatóintézetben, ahol tudósok a kormány megbízásából szarin és más ideggázok hatását vizsgálták, látta, amint egy önként jelentkező 20 éves katonát szarinnal fújnak le, és egy órán belül szörnyű halált halt. Olson ezután és az európai kínzások láttán is beszélt az egyik kollégájával, William Sargant pszichiáterrel, aki azt a jelentést írta a feletteseinek, hogy Olsont felkavarták a látottak, és nem úgy néz ki, mint aki megtartaná magának az élményeit. Sargant később azt mondta, közös érdekeket kellett szem előtt tartania.

A CIA-ügynök, akit a halála előtt 10 nappal LSD-vel tömtek tele

1953. november 18-án négy CIA-ügynök és a hadsereg öt tudósa, akik a valóságban mind egy egységként működtek, elvonulást tartottak a marylandi Deep Creek-tó partján egy faházban. Az első nap eseménytelenül telt, majd a társaság vacsorázni és inni kezdett. Lashbrook töltött a társaságnak egy üveg Cointreau-ból, többen is ittak, köztük Olson. 20 perccel később Gottlieb megkérdezte, bárki furán érzi-e magát, ugyanis LSD-t tettek az italukba. Többen is kiborultak, főleg Olson, aki a fia, Eric szerint innentől nagyon nehezen tudta megkülönböztetni a valóságot a képzelettől. A megmérgezett emberek másnap csak kicsivel voltak jobban, így a találkozót berekesztették.

Az MK-Ultra ekkor már 7 hónapja zajlott, és legfeljebb két tucat ember tudott a létezéséről, közülük kilenc volt ott a kunyhóban. Olson, aki instabillá vált, innentől veszélyt jelentett. Egy évtizede dolgozott együtt a CIA-vel, rengeteg titkos műveletről tudott, többször vitt haza fotókat heidelbergi és berlini titkos kihallgatóközpontokból, illetve egyike volt azoknak a speciális művelettel foglalkozó tudósoknak, akik 1951. augusztus 16-án ott voltak Franciaországban, amikor egy francia faluban, Pont-Saint-Esprit-ben több mint 200 lakost rejtélyes, tömeges hisztéria és erőszakos delírium kerítette hatalmába, többen meg is haltak, és később kiderült, hogy a mérgezést az ergot gombaféle okozta, amiből az LSD-t is szintetizálják. Ha esetleg az amerikai hadsereg biológiai fegyvert is bevetett a koreai háborúban (amire vannak utaló jelek, de bizonyíték nincs), akkor arról Olson is tudhatott.

Olson a találkozó után teljesen megváltozott. November 23-án bukkant fel Fort Detrickben, nem sokkal később érkezett meg a főnöke, Vincent Ruwet is, egyikük sem volt túl jó bőrben, pedig több mint négy nap eltelt már azóta, hogy a tudtuk nélkül LSD-t adtak nekik. Ruwet később azt mondta, ez volt élete legrémisztőbb élménye. Olson rendesen kikészült, azt kérdezte a főnökétől, hogy kirúgja-e, vagy mondjon-e fel esetleg ő. Ruwet lenyugtatta: kiválóan dolgozik, és a lelépés túlságosan extrém reakció lenne.

Másnap sem volt jobb a helyzet, így Gottlieb magához hívatta Olsont, aki zavartnak tűnt, így elhatározták: New York Citybe küldik Harold Abramsonhoz, az MK-Ultrához legközelebb álló orvoshoz, akinek ugyanolyan erős biztonsági engedélyei vannak, mint neki, így szabadon beszélhet vele. Olson elmondta, hogy az incidens óta nem tud koncentrálni és aludni, de miután az orvos megnyugtatta, kissé nyugodtabban távozott.

De ahogy Ruwettel és Lashbrookkal visszatért Washingtonba, és elindult volna a családjához hálaadásnapra, megint kiborult: azt mondta, szégyellne így a családja elé állni, inkább engedjék el. Ruwet azt mondta, ez lehetetlen, amire azt mondta, akkor adják át a rendőrségnek, úgyis keresik már. Abban maradtak, hogy visszatér Abramsonhoz még egy kezelésre, taxival mentek az orvos Long Island-i rezidenciájára, ahol Olson egy órát beszélt vele, Lashbrook pedig kb. 20 percet. Másnap reggel Abramson, Lashbrook és Olson Manhattenbe ment autóval, ahol az orvos irodájában arról beszéltek, hogy Olsonnak be kellene vonulnia egy marylandi szanatóriumba kezelésre. Olson és Lashbrook ezután a Statler Hotelbe ment, ahol elfoglalták az 1018A szobát. A vacsoránál Olson állítólag arról beszélt a kollégájának, hogy milyen könyveket fog olvasni a szanatóriumban, úgy tűnt, kezd hasonlítani a régi énjére. Olson aztán kimosta a zoknijait a fürdőszobában, tévézett egy kicsit, majd lefeküdt aludni. Majd hajnali 2:25-kor kizuhant az ablakon.

A CIA takarító osztagát Sheffield Edwards vezette, aki a belső jelentések szerint egy „James McC” nevű ügynököt küldött a helyszínre. Később sikerült azonosítani: James McCord volt az, aki korábban az FBI kémelhárításra szakosodott ügynöke volt, később pedig a Watergate-botrány egyik betörőjeként bukott le, és idén derült ki, hogy két éve 93 évesen meghalt.

A férfi New Yorkba érkezve először is meggyőzte a New York-i rendőröket, hogy ne indítsanak nyomozást, és segítsenek félrevezetni a sajtót, majd kitaláltak egy fedősztorit Lashbrooknak, mint az egyetlen szemtanúnak, nehogy a kihallgatások során kiderüljön, hogy a CIA-nak dolgozik, sőt azon belül is a hipertitkos MK-Ultra-projekten. A takarítás sikeres volt, a rendőrség megállapította, hogy Olson többféle törés miatt halt meg, valószínűleg a zuhanás miatt, az MK-Ultrára pedig nem derült fény, így a projektet gond nélkül folytathatták tovább.

22 év múlva majdnem minden kiderült, de Dick Cheney észnél volt

1975 júniusán a Washington Post arról írt, hogy a hadsereg egyik tudósát a CIA LSD-vel mérgezte meg, amire rosszul reagált, és kiugrott egy New York-i hotel ablakán. A következő napokban újságírók elkezdték a CIA-t bombázni a kérdéseikkel, az Olson család pedig sajtótájékoztatót hívott össze, amin az özvegy bejelentette, hogy több millió dolláros pert indítanak a CIA ellen. Azt mondta, a férje az utolsó napokban nem irracionálisan viselkedett, hanem nagyon melankolikus volt, és azt mondta, ott akarja hagyni a munkáját. Azt kérték, a New York-i rendőrség indítson nyomozást.

A Fehér Ház is felfigyelt az ügyre: egy per vagy a New York-i nyomozás ugyanis államtitkokra deríthet fényt. Gerald Ford elnök kabinetfőnöke, Donald Rumsfeld helyettese, Dick Cheney felismerte a veszélyt: azt javasolta Rumsfeldnek, hogy Ford nyilvánosan kérjen bocsánatot Alice Olsontól és a gyerekeitől. Az elnök 1975. július 21-én meg is hívta a családot az Ovális Irodába. Ez volt a történelemben az egyetlen pillanat, amikor egy amerikai elnök egy erőszakos halált halt CIA-tiszt családját meghívta, és a kormány nevében bocsánatot kért. Később William Colby CIA-igazgató is bocsánatot kért Langley-ben, és azt mondta: „Néhány emberünk akkoriban elszabadult. Túl messzire mentek. Gondok voltak a felügyelettel és az adminisztrációval kapcsolatban.”

A Fehér Ház ügyvédei 750 ezer dollár kártérítést ajánlottak az Olson családnak, hogy álljanak el a pertől. A család némi habozás után elfogadta az alkut, a kongresszus pedig egy külön törvényjavaslatot fogadott el, amivel jóváhagyták a tranzakciót. Ezzel véget is ért az ügy, legalábbis úgy tűnt.

Olson temetésén Gottlieb a gyászoló családnak azt mondta, hogy ha bármilyen kérdésük van arról, mi történt, szívesen válaszol nekik. 1984 végén a család úgy döntött, él a lehetőséggel, és Alice a két fiával, Erickel és Nilsszel megjelent a házánál. Gottlieb első reakciója a megkönnyebbülés volt: „Úgy örülök, hogy nincs nálatok fegyver. Tegnap este azt álmodtam, hogy mind megjelentek az ajtómnál, és lelőtök.” Eric csak később jött rá, hogy ez manipuláció volt: mielőtt még bejutottak volna az ajtón, ők nyugtatták meg a férfit, így máris fordított helyzet alakult ki. Gottlieb elmondta, hogy a tónál LSD-t adtak be a tudósoknak, hogy lássák, hogyan reagálnak. Azt mondta, Olson és ő maga is túl messzire ment annak idején, olyasmiket tettek, amiket nem kellett volna. Ezeket viszont nem részletezte, és az Olson halála körüli ellentmondásokra sem adott magyarázatot, de Ericet, aki a társaságban a legzaklatottabbnak tűnt, azt javasolta, menjen terápiára olyanokkal, akiknek az apja szintén öngyilkos lett. Eric ekkor jött rá, hogy Gottlieb túljátszotta a szerepét, és elhatározta, hogy bebizonyítja, a férfi szerepet játszott az apja meggyilkolásában.

40 évvel később: nem volt üvegszilánk a holttest sebeiben

Eric Olson ezután türelmesen várt egy évtizedet, de az anyja halála után, 1994. június 2-án újságírók előtt a fredericki temetőben exhumáltatta az apja holttestét. James Starrs törvényszéki patológus egy hónapon át tanulmányozta a holttestet, méreganyagokat keresve benne, de nem talált semmit. A sebhelyei viszont furcsák voltak: nem talált üvegszilánkokat az áldozat fején vagy nyakán, pedig erre lehetne számítani egy zárt ablakon kiugró ember esetében, ráadásul, annak ellenére, hogy a jelentés szerint a hátára esett, a bal szeme fölött a koponyája eltorzult. A patológus először arra jutott, hogy a zuhanás előtt valaki egy kemény tárggyal fejbe vágta Olsont, később pedig azt írta, szerinte valaki direkt kidobta őt az ablakon.

Mivel 1976-ban egyezséget kötött a család, már nem perelhették a CIA-t, Eric pedig nem tudta bebizonyítani, hogy az apját megölték. Végül 2002-ben úgy döntöttek, elengedik a történetet, és 2002. augusztus 8-án, egy nappal az apjuk újratemetése előtt sajtótájékoztatót tartottak, amin közölték, hogy az apjuk nem öngyilkos lett, hanem megölték, és nem egy LSD-tesztről szólt a történet, ahogy azt 1975-ben mondták neki, hanem a biológiai hadviselésről, amiről az apjuk túl sokat tudott. 2012-ben Eric és Nils mégis pert indítottak, hogy megtudják, mi történt, de a bíróság elkaszálta a keresetüket.

James Starrs egyébként beszélt Gottliebbel is, erről utólag azt mondta, ez volt élete legfurcsább interjúja. Amikor megkérdezte Gottliebet, hogy lehetett olyan gondatlan, hogy a kollégáit a tudtuk nélkül LSD-vel mérgezte meg, a férfi azt mondta: „Professzor. Maga egyszerűen nem érti. A kezemben volt az ország biztonsága.”