Senki se volt ébren a kigyulladt hajón, amelyen 34 ember lelte halálát

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!
A Santa Barbara-i tűzoltóság felvétele a Santa Cruz szigeténél kigyulladt kirándulóhajóról. Az alvó utasoknak esélyük sem volt elmenekülni.Fotó: MIKE ELIASON/AFP

A hatfős személyzet minden tagja kivétel nélkül aludt azon a szeptemberi éjszakán, amikor Dél-Kalifornia partjainál kigyulladt a Conception nevű kirándulóhajó. A személyzetből öten még időben fölriadtak, és ki tudtak ugrani a hajórból, de egy társuk és a 33 utas bennégett. Ezt tárta fel az amerikai közlekedésbiztonsági tanács (NTSB) vizsgálata, aminek az eredményeit csütörtökön hozták nyilvánosságra.

Vagyis a hatóság azt sugalmazza, hogy a személyzet mulasztott, a szabályok szerint legalább egyiküknek ébren kellett volna lennie. „Az engedélyei alapján a Conception legénységének folyamatos őrszolgálatot kellett volna biztosítani” – nyilatkozta az amerikai partiőrség szóvivője, Lisa Novak.

Egy tűzoltó próbálja oltani a Conceptiont.Fotó: HO/AFP

A személyzet tagjai közül öten a hajó fedélzetén lévő kabinban aludtak, míg egy társuk és az utasok a fedélzet alatti két szint közül az alsón levő kabinokban. Az NTSB egyelőre még csak az előzetes vizsgálatokat végezte el, így azt még nem tudják, hogy mi okozta a tüzet. Rövid, mindössze két oldalas összefoglalójában azt írta a hatóság, hogy a személyzet a fedélzeten alvó tagjai megpróbálták elérni a két szinttel alattuk alvókat. Miután egyikük felriadt a tűz ropogására, egyből riasztotta társait, akik közül a kapitány vészjelzést küldött a parti őrségnek.

A jelentés szerint ekkor a lángok már elérték a létrát, amin elérhették volna az alsóbb szinteket. Ezért csak leugrani tudtak az alattuk lévő szintre, egyikük még a lábát is eltörte eközben. Ezután megpróbáltak lejutni az utasokhoz a legalsó szintre, de a hajó egyik végén a tűz, a másikon az áthatolhatatlan füst állta útjukat. Megpróbáltak kinyitni egy ablakot, de nem sikerült. Végül kénytelenek voltak a vízbe ugrani a hajóról.

A személyzet tagjai nem tudták elérni a hajó alsó szintjén alvó utasokat.Fotó: HO/AFP

De még ekkor se adták fel. A kapitány és két matróz átúszott a hajó egy másik részére, visszamászott, és megpróbált a gépház ablakán keresztül bejutni az utastérbe. De a gépház ajtaját is elzárta a tűz, így hát csónakba szálltak, hogy felvegyék a személyzet még vízben lévő tagjait, majd egy közeli hajóhoz, a Grape Escape-hez eveztek. A kapitány itt újra segítséget kért rádión, két matróz pedig visszaevezett a Conceptionhöz, túlélők után kutatva. Egyet sem találtak.

Az előzetes vizsgálati eredmények kiadása után az NTSB tovább folytatja a tűz okának felderítésére indított vizsgálatát. Annak is utánajárnak, hogy rendben működtek-e a hajó tűz- és füstjelző, illetve riasztó rendszerei, rendben voltak-e a menekülő utak, megfelelő képzést kapott-e a személyzet, és hogy megfelelőek voltak-e a hajó vészhelyzeti cselekvési tervei. (Via The New York Times)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.