• Sok tanárnak fogalma sincs, miből kellene észrevennie, ha egy gyerek lelki problémákkal küzd, pláne, hogy hová lehet segítségért fordulni.
• Pedig akár életeket is menthetne, ha az iskolában felismernék a depresszió tüneteit. 
• A tanárképzésben szinte szó sem esik erről, de sokszor idő és szándék sincs rá, hogy mélyebben megértsék, mi történik a gyerekek életében. 
• Ha észre is veszik, hogy baj van, a gyerek nem feltétlenül kap segítséget, hiszen iskolapszichológusból és gyermekpszichiáterből is kevés van. 

Egy korábban eleven gyerek egyszer csak magába fordul, vagy nyugtalanná válik. Esetleg kialvatlan, elalszik órán, vagy hirtelen megváltozik a külseje, rendetlenebb lesz. Vagy olyasmit csinál, ami korábban nem volt jellemző rá: alkoholt fogyaszt, dohányzik, drogozik. Ezek mind arra utalhatnak, hogy egy gyerek depresszióval küzd. 

Jó esetben ezeket a jeleket a tanároknak kellene észrevenniük, hiszen rengeteg időt töltenek a gyerekekkel, napközben szinte végig velük vannak. Csakhogy sokan közülük egyáltalán nem tudják, mire kell figyelni a lelki gondokkal, akár pszichés betegségekkel küzdő diákoknál. Ha fel is tűnik nekik a változás, általában nem tudják, kihez kell fordulni, vagy jó ötlet-e egyáltalán firtatni a dolgot. Így aztán sokan segítség nélkül maradnak, hacsak nem találkoznak egy különösen érzékeny tanárral, esetleg egy pszichológussal. 

Pedig fontos lenne, hogy a tanárok többet tudjanak a témáról, hiszen a legidősebbek mellett pont a 10-19 évesek körében nem csökken az öngyilkosságok száma, ami mögött az esetek többségében kezeletlen pszichés betegségek állnak. 2015-ben egy kérdőíves kutatásban csaknem ezer gyereket kérdeztek depresszióra utaló tünetekről. 

Ekkor a fiúk 26, és a lányok 35 százaléka mondta, hogy gondolt már az öngyilkosságra, de nem tenné meg, és majdnem öt százalék mondta, hogy meg akarja ölni magát. A kutatásban résztvevő gyerekeket nyolc különböző iskolából válogatták, az egyikben különösen rossz volt a helyzet: itt a lányoknak több mint a fele gondolt már öngyilkosságra, és 15 százalékuk meg is tenné. 

Egy másik, Balázs Judit és kollégái által végzett felmérésben is közel ezer 14-16 éves serdülő szerepelt.  Több mint tíz százalékuk küszöb feletti depressziót mutatott egy tünetek fennállását és azok súlyosságát felmérő kérdőív alapján. Ez azt jelenti, hogy  a depressziónak legalább öt tünete fennállt náluk, és/vagy ezek legalább két hete tartottak. 

Istenem, hát kamaszok! 

„A tanárok kapuőrök, néha még több időt is töltenek a gyerekekkel, mint a szülők, ezért fontos megelőzési programokat vinni az iskolába” - mondta Balázs Judit gyermekpszichiáter, aki az ELTE Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszékét vezeti, és az oslói Bjørknes University College egyetemi tanára.

Az előbb idézett kutatásban 11 országból összesen 2500 tanárt kérdeztek meg arról, hogyan érzik, tudnak-e segíteni az érzelmi, viselkedésbeli gondokkal küzdő gyerekeknek. 22 százalékuk azt mondta, nem tudja, hogyan kell kezelni az ilyen helyzeteket. Balázs Judit és kollégái a kutatás keretében 15 budapesti iskolában tartottak a tanároknak képzést a témában, és azóta önkéntesként rendszeresen mennek iskolákba, ha hívják őket.

„Néhány tanár számára az is kérdés volt, jó ötlet-e egyáltalán megszólítani egy problémákkal küzdő gyereket. Attól tartottak, ha megkérdezik, mi baja, esetleg többet fognak ártani, mint amennyit segítenek. Pedig gyakran, ha megkérdezik ezeket a fiatalokat, azzal megnyitnak egy szelepet” - mondta.

Hasonlókat tapasztal Tóth Mónika Ditta pszichológus is, aki a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetében tanít. Időnként tanárismerősei kérdezik tőle, mennyire kell komolyan venni, ha egy gyerek vagdossa magát, értesíteni kell-e a szülőket.„Egyszer azzal hívtak fel egy iskolából, hogy a gyerek ott áll az ablakban ugrásra készen. Ilyenkor nem tudok mást mondani, mint hogy hívják a 112-t, és próbáljanak időt nyerni, beszéltessék, és próbáljanak fizikai biztonságot nyújtani neki.”„Sokan elintézik annyival, hogy a serdülők furcsák, útkeresők, változékony a hangulatuk. Ez így is van, de ha mindeközben kialakul egy komolyabb családi konfliktus, vagy kiközösítik az osztályból, rögtön megnő az önkárosítás kockázata is” - mondta.

Se tudás, se idő 

A tanárok azért is tudnak keveset a témáról, mert a képzésükben szinte egyáltalán nincs szó erről. „Ha megkérdez egy tanárt, mire nem készítette fel az egyetem, nagy valószínűséggel azt fogja mondani, hogy a problémás diákokra. Átlagos diákokat nagy csoportban megtanulnak kezelni, de az egyéni bánásmód elsajátítására nincs idő” - mondta N. Kollár Katalin, aki az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán felel a tanár szakosok pedagógia-pszichológia képzéséért. 

Szerinte a tanárképzés pszichológiai kurzusai arra sem elegendők, hogy „egy tanár alapos tudást szerezzen egy egészséges gyerek személyiségfejlődéséről, a társas kapcsolatainak alakulásáról, vagy hogy mitől megy neki jól a tanulás, és mitől nem. A tanulási nehézségeket is csak megemlítjük, valójában nem jut rájuk idő. A pszichés problémák tárgyalására pedig jóformán egyáltalán nincs keret”.

Ez azt jelenti, hogy 

pszichés betegségekről, depresszióról, fiatalkori skizofréniáról és hasonlókról csak említés szintjén van szó a tanárképzésben.„Időnként hallom tanár ismerőseimtől, hogy az a problémájuk, hogy egy gyerek szekálja a többieket, beszól a tanároknak. Jó, kérdezem ilyenkor, és mit tud a családi hátteréről? Kiderül, hogy sokszor semmit. Ezeknek a pedagógusoknak nincs sem idejük, sem kapacitásuk, sem képzettségük, hogy tudjanak róla, és összekapcsolják a gyerek otthoni problémáit az iskolában jelentkező tünetekkel.” 

Ezért hasznosak a Balázs Juditékéhoz hasonló képzések, de ők csak olyan helyekre jutnak el, ahol eleve van egy érdeklődő tanár, aki meghívja őket. Egy szakközépiskola tanára például azért fordult hozzájuk, mert évek óta rendszeresen előfordult, hogy a diákok vagdosták a kezüket. „Mi már csak a hegesedő sebeket vesszük észre, igyekszünk kideríteni a miérteket, de ez csak néhány helyzetben derülhet ki. Nem tudjuk kezelni az okokat sem, a legjobb, amit tehetünk, hogy meg hallgatjuk őket, figyelünk rájuk, és szükség esetén segítséget kérünk” - mondta ez a tanár. 

Úgy látja, a képzés óta valamelyest javult a helyzet, kevesebb gyerek károsítja magát,  „de sajnos ez lényegesen komplexebb annál, hogy néhány képzés megoldást kínálna minden gondunkra”.

Se szándék

„Egyszer megkeresett egy tanár, hogy egy hatodikos gyerek vagdossa magát. Elkezdtem beszélgetni vele, és kiderült, hogy szoktak lenni öngyilkos gondolatai, időnként eszébe jut a zebránál, hogy jobb lenne kilépni az autó elé. Beszélgettem vele, próbáltam kideríteni, mi lehet a háttérben, és végül továbbküldtem egy pszichológushoz.”

Ezt egy iskolai szociális munkástól hallottuk, aki kérte, hogy ne írjuk le a nevét. Elsőre ijesztőnek hangzik, de ez még a pozitívabb történetei közül való, mivel legalább volt olyan tanár, aki észlelte a tüneteket. „Négy iskolában dolgozom egyszerre, nagyjából ezer diák tartozik hozzám. Ez azt jelenti, hogy heti egy-egy napot töltök minden iskolában” - mondta. Általában csoportfoglalkozásokat tart, igyekszik részt venni a közösségi eseményeken, és ha feltűnik neki, hogy egy diákkal gond lehet, beszél vele külön, esetleg behívja a szüleit, vagy továbbküldi egy másik szakemberhez. 

Egy szociális munkás a legjobb hátterű gyerekek közt is jól jöhet, mégis volt olyan iskola, ahol közölték vele: nem kérnek a szolgáltatásból. 

„Aláírom, hogy a tanárok nincsenek jól kiképezve erre, és hogy rengeteg feladatuk van, alig marad energiájuk. De az az érzésem, hogy sokszor egyszerűen nem akarják észrevenni a jeleket.”Elküldeni persze innen sem tudták, mivel törvényi előírás, hogy a család- és gyermekjóléti központok szociális munkásokat biztosítsanak az iskoláknak. Így inkább egy-egy nyitottabb tanáron keresztül próbált bejutni az osztályfőnöki órákra. 

Se iskolapszichológus

Jó esetben egy tanár segítséget kérhet az iskolapszichológustól, így van ezzel Sinkovics Ádám is, aki 11 éve tanít az alsószentmártoni Tan Kapuja Buddhista Gimnáziumban. Ez egy „második esély” típusú iskola elsősorban azoknak, akik valamiért kimaradtak a középfokú oktatásból, és nem szereztek se szakmát, se érettségit. 

„Nagyon gyakran találkozunk olyan gyerekekkel, akik lelki problémával, pszichés gondokkal küzdenek. Ilyenkor megváltozik a viselkedésük, szótlanná, visszahúzódóvá válnak, vagy pont ellenkezőleg, indulatosak, harsányak lesznek.” Az itt dolgozó tanárok különleges helyzetben vannak, mert rendszeresen ott van mellettük egy iskolapszichológus, Sinkovics szerint látszik is a javulás a homályos jövőképtől és otthoni bajoktól szorongó gyerekek viselkedésén.  

Az állami iskolákban viszont ez nem magától értetődő. A törvény szerint 500 gyerekenként kell biztosítani egy fél státusznyi iskolapszichológust, ami azt jelenti, hogy heti 11 óra jut közvetlenül a gyerekekre. „A többi felkészülésre, adatfeldolgozásra,adminisztrációra megy. Ilyen órakeretben csak a tanároknak tudnak segíteni abban, hogy könnyebben felismerjék a tüneteket” - mondta Kollár, aki az ELTE Iskolapszichológia Tanszékét is vezeti. 

A szabályok szerint az 500 főnél kisebb iskolákban nem is kötelező pszichológust alkalmazni, ezért „az iskolák háromnegyedében nincs is iskolapszichológus”. Kollár ismer olyan esetet, ahol 

1500-1700 gyerekkel foglalkozik egyetlen iskolapszichológus. „Gazdagabb országokban azt mondják, hogy ideális esetben 800 gyerekre elég lenne egy, aki csoportfoglalkozásokat tart, konzultál a pedagógusokkal, szűréseket végez és egyéni támogató beszélgetésekre fogadja a diákokat is. De ehhez szükség van egy ettől független terápiás hálózatra is, nem beszélve a segítő személyzet többi tagjáról, gyógypedagógusokról és fejlesztő-pedagógusokról, akikből szintén hiány van.”

A gyermekpszichiátria szinte nem is létezik 

De még ha észre is veszik a gyerek bajait, és kiderül, hogy orvosi segítségre lenne szüksége, csak nehezen kerülhet ellátásba, a gyermekpszichiátria ugyanis alig áll a lábán. Tavaly 21 gyermekpszichiátriai gondozóintézet működött az országban, míg tíz évvel korábban 35, a 90-es években pedig 40-nél is több. 

Ráadásul az egész országban tavaly 45 gyermekpszichiáter dolgozott állami intézményben, kórházi fekvőbeteg-ellátást pedig sokáig csak Szegeden, Debrecenben és Budapesten lehetett találni. Ezen próbálnak most változtatni, egy európai uniós projektben aktív gyermekpszichiátriai osztályokat hoznak létre Győrben, Miskolcon, Nyíregyházán és Szolnokon, illetve bővítik a pécsi és a szegedi osztályokat. 

A 24 éven aluli gyerekek és fiatalok a nap 24 órájában hívhatják a Kék Vonal 116 111-es lelkisegély-vonalát, ha krízisbe kerültek, öngyilkossági gondolatokkal küzdenek, veszélyben érzik magukat, bántalmazás áldozatai, vagy nagyon hiányzik mellőlük valaki, aki meghallgatja őket. A 116 000-ás számon pedig felnőtteknek, szakembereknek, hozzátartozóknak segítenek, akik aggódnak egy gyerekért.