Ez a cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Mizsur András írása. 

Az elmúlt években a klímaváltozás mindennapjaink részévé vált: nem telik el nap apokaliptikus erdőtüzekről és olvadó gleccserekről szóló hírek nélkül, hatásait saját bőrünkön érezhetjük. A híradások és a kataklizma időpontját kijelölő jóslatok mellett kevesebb szó esik arról, hogy a közelgő klímakatasztrófa mentális problémákat is okozhat. A klímaszorongás egy nagyon is valós jelenség, és hasonlóan más típusú pszichés problémákhoz alvászavarokkal, gyomorgörccsel és pánikrohamokkal járhat. A nyugati országokban egyre több cikk és kutatás születik a témában, Magyarországon még kevésbé került előtérbe a klímaváltozás miatt érzett kóros félelem, pedig az első klímaszorongók már megjelentek a pszichológusok rendelőiben. 

Nóra klímaszorongónak tartja magát. Eredetileg nem emiatt kezdett el pszichológushoz járni, idővel került elő a probléma. Nem tudja egy konkrét eseményhez kötni megjelenését: ahogy egyre komolyabban foglalkoztatta a klímaváltozás és a környezetvédelem kérdése, úgy vált egyre erősebbé a félelem. 

“Minél mélyebbre jutottam, annál több szörnyűséget tudtam meg és annál jobban szorongtam az egésztől. Aztán valahol olvastam a ‘klímaszorongás’ kifejezést és megállapítottam, hogy ez bizony az, ami velem történik.” 

A szorongás tehetetlen dühben, pánikrohamokban, sírásban és álmatlanságban ölt testet Nóránál. Nem lehet lehatárolni, hogy ezek kizárólag a klímaszorongás tünetei, mivel eleve hajlamos a szorongásra, és a problémák összeadódnak.

Nem az emberi civillizáció lehetséges végétől retteg, hanem attól, hogy az emberiség önzőségében mindent elpusztít maga körül. “Mintha csak a mi kényelmünkért lenne itt minden. Holott mi vagyunk a Föld szempontjából leghaszontalanabb és legkárosabb élõlények. És most, amikor már tényleg lehet tudni, hogy óriási a baj, mindenki vagy a homokba dugja a fejét, vagy másokra mutogat, de tenni inkább nem tesz semmit.” Sokat beszélnek a témáról a pszichológusával, vannak időszakok, amikor valamilyen formában minden terápiás ülésen előkerül. A szakember próbálja afelé terelni a gondolkodását, hogy a jó dolgokkal foglalkozzon, és ne a távoli sötét jövővel. “Nagyon támogató, és próbál segíteni, de nincs könnyű dolga, mert a szorongásom csak akkor múlna el, ha minden rendbe jönne, amire sajnos elég kicsi esély van.”

Segítenek megküzdeni a valósággal

Lassan nem telik el nap klímaváltozásról szóló hírek nélkül: olvad a gröndlandi jég, erdőtűz tombol Szibériában és az Amazonasban, rekordmeleget mértek Alaszkában, hogy csak az elmúlt hetek legijesztőbb tudósításait idézzük. Arról, hogy az elkerülhetetlennek tűnő klímakatasztrófa komoly mértékű szorongást és stresszt okozhat az emberekben, kevesebbet hallani, pedig a klímaszorongás fogalma (climate anxiety vagy eco-anxiety) egyáltalán nem új, az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) már 2008-ban külön munkacsoportot szentelt a jelenségnek, amit a környezeti katasztrófától való krónikus félelemként definiáltak (“a chronic fear of environmental doom”).

A nyugati országokban egyre felkapottabb a téma, több cikk, kutatás foglalkozik a klímaváltozás pszichés aspektusaival. Már felmerült, hogy felkerüljön a mentális betegségek hivatalos listájára (Diagnostic and Statistical Manual), de erre kevés az esély. Igaz, a jelenság megnevezése korántsem egységes: ökodepresszióról, ökobűntudatről és ökogyászról is szokás beszélni. Magyarországra több éves késéssel gyűrűzött be a klímatéma, nincs még igazán szakirodalma, a szakemberek kis túlzással egymást kérdezgetik, hogy találkoztak-e hasonló esetekkel.

Nem Nóra az egyetlen idehaza, aki az elkerülhetetlennek tűnő klímakatasztrófa miatt érzett félelme miatt fordul segítségért, egyre több esetről hallani. Cikkünkben olyan pszichológusokkal beszélgettünk, akik munkájuk során találkoztak már klímaszorongókkal. Egyikük, páciensei védelmére hivatkozva, kérte, hogy ne szerepeljen neve a cikkben. A Budapesten praktizáló pszichológusnak eddig egy klímaszorongó páciense volt, aki kifejezetten ezzel a problémával kereste meg. Az első találkozójukon elmesélte, hogyan próbálta enyhíteni szorongását, például azzal, hogy organikus anyagból készült termékeket kezdett el használni. Azóta viszont egyszer sem került elő a téma, mélyebb szinten beszélgetnek a félelmeiről. Esetében egy hozzá közel álló személy elvesztése indított be olyan lelki folyamatokat, amik aztán a klímaszorongás formájában kerültek felszínre. Akinek családi kapcsolatain keresztül az a benyomása alakult ki a világról, hogy az egy biztonságos hely, kevésbé hajlamos a szorongásra, viszont akinél ez a biztonságérzet sérült, érzékenyebb lesz a világ sorsát érintő fenyegetésre is, magyarázta a szakember. 

Nem tartja valószínűnek, hogy valaki kizárólag a klímaváltozás miatt szorongjon, aki viszont természeténél fogva hajlamos az ehhez hasonló mentális zavarokra, előbb lesz fogékony a klímaváltozás okozta félelmekre is. (A Lancet Planetary Health-ben 2017-ben megjelent tanulmány is ezt állítja: a kutatás szerint a klímaváltozás nem előidézi, csak súlyosbítja a meglévő mentális problémákat: azokon a területeken, ahol gyakoriak a természeti csapások, a lakosság körében kevésbé nőtt a szorongás mértéke.)

Egyetlen terápiás beszélgetés nem elég a háttérben húzódó okok felderítéséhez, akár évek munkája szükséges ehhez. Csak akkor érdemes ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, ha a problémák feldolgozása révén a páciens képes lesz megküzdeni az élet nehézségeivel, és elfogadni, hogy vannak dolgok, amik felett nincs befolyása. “Nem az a fontos, hogy a pszichológus tudja, mitől fél valójában a páciens, hanem hogy ő megértse, hogyan kapcsolódik belső világához a szorongás, és miként tudja kezelni.” Elképzelhetőnek tartja, hogy a terápia során arról beszéljenek páciensével, hogy milyen érzéseket ébreszt benne a műanyagvásárlás, viszont konkrét etikai iránymutatást nem adhatna. “Nem az a terápia célja, hogy meggyőzzem őt arról, amit én helyesnek gondolok.”

Az a normális, ha szorongunk bolygónk jövője miatt?

A probléma nagyon is valós, adódik a kérdés, hogy különálló betegségnek tekinthető-e a klímaszorongás. Mikortól válik kórossá a klímaváltozás miatt érzett aggodalmunk? A szorongás természetes velejárója az emberi psziché működésének, bizonyos szempontból a túlélési stratégiánk része. Akkor van baj, ha olyan mértéket ölt, ami már nem segíti a problémával való megküzdést, hanem gátolja a konstruktív cselekvést. A klímaváltozás különösen alkalmasnak tűnik, hogy szorongásunk tárgya legyen, hiszen olyan globális és komplex folyamatról beszélünk, ami felett nincs irányításunk, tehetetlennek érezzük magunkat.

Irracionális mértékű szorongást bármilyen ártalmatlan dolog kiválthat. Csakhogy a klímakrízis esetében nem könnyű eldönteni, hogy a klímaszorongás egy valós veszélyre adott túlzott válasz vagy teljesen normális emberi reakció, és akik ezzel küzdenek, csupán jobban tudatában vannak a veszélynek. Főleg, hogy nap mint nap saját bőrünkön érezzük hatásait. A LiveScience cikkében David Austern, a New Yorki- Langone Health klinikai pszichológusa úgy fogalmaz, ha nem vesszük komolyan a klímaváltozás veszélyeit, legalább annyira patológiás jelenség, mint a szorongás. Az egyik megkérdezett pszichológus úgy világította meg a kérdést, hogy az internet elterjedésének hajnalán paranoiás gondolatnak tűnhetett a személyes adatok ellopásán aggódni, manapság viszont természetesnek vesszük az óvatosságot.

Nem nézi a Facebookot, nem olvas híreket

Hátszegi Eszter tanácsadó szakpszichológus, pár- és családterapeuta jelölt csak az elmúlt két hónapban 4-5 klímaszorongóval találkozott praxisában. Többnyire 25-35 évesek keresték, ami azért lehet, mert maga is ehhez a kororsztályhoz tartozik. Páciensei úgy érzik, az egyén tehetetlen, mindenről a cégek és a politikusok döntenek. Aggódnak gyerekeik jövője miatt, megkérdőjeleződött bennük a gyerekvállalás. Hasonlóan más típusú szorongásokhoz, a lelki gyötrelmeket komoly testi tünetek kísérik: alvászavarok, gyomorgörcs, hátfájás.

Kollégájához hasonlóan neki is az a tapasztalata, hogy a klímaváltozástól való szorongás mögött többnyire valamilyen  feldolgozatlan félelem, veszteség, családi vagy párkapcsolati krízis lappang.

 “Ha nincs ilyen, a páciens képes menedzselni az életét a szorongás ellenére. Olyan dolgokat csinál, ami a saját egyéni szintjén segít, például környezettudatosabban él. Akinél ez nem működik, ott sejthető, hogy más bajok is vannak.” 

A konkrét cselekvések – műanyagok visszaszorítása, biotermékek használata, szelektív hulladékgyűjtés – visszaadhatják a kontroll érzését, csökkentve a szorongást. Nórának is valamelyest segít, hogy jobban odafigyel a műanyagokra, de ez csak rövid távon oldja a szorongását. Ezért mindig próbálja lefoglalni magát valamivel: gondolkodik, hogyan tudna még környezettudatosabban élni, eljár jógázni és túrázni. Ezzel párhuzamosan igyekszik kizárni a rossz híreket: nem nézi a Facebook hírfolyamát, nem olvas hírportálokat. “Ha valami fontos történik, azt úgyis megtudom. Kicsit struccpolitika, de muszáj időnként, hogy ne bolonduljak meg.”

Hátszegi Eszter szerint nem kell mindenáron patologizálni a klímaszorongást, de jó, ha az emberek tisztában vannak azzal, hogy pszichológiai eszközökkel is leküzdhető. Ősszel tart egy informatív-edukatív workshopot a témában, kifejezetten azzal a céllal, hogy azokat a készségeket erősítse, amelyek révén az ember hatékonyabban tudja menedzselni szorongásait. Megnehezíti a szakemberek dolgát, hogy a klímaváltozás őket is értinti, mégsem vihetik be a terápiára, ha maguk is rettegnek a kataklizma gondolatától. Tisztában kell lenniük, hogyan érinti őket a téma, nem lehet a vakfoltjuk. “Attól, hogy elvégeztem az egyetemet, nem fogok tudni segíteni egy halálos betegnek, ha én nem küzdöttem meg a halál gondolatával, és nincs tudatos rálátásom a halálra” – mondta kollégája. Ezt szolgálhatja a szupervízió, ahol megbeszélheti azokat az eseteket, amelyek hatással vannak rá. Hátszegi Eszter igyekezett minél jobban utána olvasni a témának a külföldi szakirodalomban, foglalkozott saját érzelmeivel, cikkeket írt a klímaszorongásról.

Anya, akkor most már nem lesz baja a Földnek?

Nemcsak a felnőttek mentális egészségét veszélyeztetheti a klímaszorongás. Az American Psychological Association tavaly októberben megjelent felmérése szerint a 15-21 éves korosztály körében a klímváltozás és a globális felmelegedés a harmadik leggyakoribb szorongást kiváltó ok: 58 százalékukat tölti el aggodalommal a bolygónk jövőjéről szóló hírek. A The Daily Telegraph cikke szerint egyre több tanár, terapeuta találkozik klímaszorongó gyerekekkel, olyan esetekről is hallani, amikor gyógyszerekkel kezelték gyerekek szorongását. Balázs Judit gyermek- és ifjúságpszichiáter, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológiai Tanszékének vezetője több olyan gyereket is kezelt, akik félelmeik között említették a klímaváltozást: aggódtak, mit hoz a jövő, mi történik a világunkkal. “A klímaváltozás kérdése lehet egy olyan trigger, ami kóros mértékű szorongást vált ki az erre hajlamos gyereknél, vagy hozzákapcsolódhat más jellegű aggodalmaihoz.” Elmesélte, hogy egyik ismerőse gyerekével szemetet szedett egy környezetvédő akció keretében, mire a kislány megkérdezte:

“Anya, akkor most már ugye nem lesz baja a Földnek?”

A gyermekpszichiáter szerint ez a kérdés önmagában még egészséges mértékű aggodalmat jelez. Akárcsak a felnőtteknél, a gyerekeknél is akkor beszélünk kóros szorongásról, ha funkciókárosodást okoz: képtelen figyelni az iskolában, nem tud aludni, nem képes örülni.

Balázs Judit fontosnak tartja, hogy a szülők nyíltan beszéljenek a témáról, hiszen a gyerekek tisztában vannak, mi történik körülöttük a világban, és megérzik, ha valami miatt feszültek a szülők, a bizonytalanság pedig csak fokozhatja a szorongást. Egy jól funkcionáló családban nincsenek titkok, a családtagok tudják, mi nyomasztja a másikat. A gyermekpszichiátert nem lepte meg, hogy a gyerekek körében is feltűnt témaként a klímaváltozás: ha egy közeli országban háború tör ki, természetes, hogy jobban foglalkoztat minket egy fegyveres konfliktus esélye. A pszichoterápia során azzal tudnak segíteni a gyereknek, hogy felismertetik velük a gondolkodásuk torzításait, logikai hibáit: ha fekete-fehéren látják a dolgokat, egy rossz eseményből általánosítanak, mindig a legrosszabbra számítanak.