Visszatér szülővárosába Marina Abramović, aki 1976-ban hagyta el „végleg” Belgrádot

Negyvenhárom év után tér vissza szülővárosába, Belgrádba Marina Abramović, akinek szombaton nyílik kiállítása a szerb fővárosban. A New Yorkban élő világhírű képzőművész Tisztító című kiállítását a Kortárs Művészeti Múzeumban láthatja a közönség, Marina Abramović pedig a jövő szombaton a múzeum előtti téren tart előadást életéről és művészetéről.

A performansz műfajának királynője legutóbb 1975-ben állította ki műveit Belgrádban, Jugoszláviát pedig egy 1976-os amszterdami kiállítás után hagyta el, állítása szerint „végleg”. Azóta csak magánutakon, családlátogatáson járt hazájában, szakmai programokon nem vett részt.

A szombaton megnyíló kiállításon a művész öt évtizedes munkásságának állomásait tekinthetik meg az érdeklődők videók, filmek, írások, fotók, rajzok, festmények és performanszok formájában. Abramović leghíresebb performanszainak részleteit ismert szerbiai és nemzetközi művészek adják elő újra.

A Tisztító egyik részlete FirenzébenFotó: RENATO ESPOSITO/Controluce/AFP

Abramović a kiállítás szervezésekor a szerb sajtónak azt mondta: majdnem fél évszázad után van ismét önálló kiállítása Belgrádban, amit nagy dolognak tart, hiszen szeretné megmutatni az azóta felnőtt generációknak is, hogy mivel is foglalkozott az utóbbi időben. 

Abramović Belgrádban született 1946-ban, a belgrádi Művészeti Akadémián tanult festészetet, majd elhagyta Jugoszláviát, mert úgy vélte, a kommunista országban nincs jövőjük a művészeteknek. A neve művészi körökben évtizedek óta fogalom, internetes sztárrá 2010-ben vált, amikor A művész jelen van címmel a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) rendezett igazi szenzációnak elkönyvelt életmű-kiállítást, és a múzeum nyitvatartási idejében két és fél hónapon keresztül vörös, zárt hosszú ruhában, rezzenéstelen arccal ült egy asztalnál, a látogatók pedig leülhettek vele szemben. (DW, MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.