Kétféle facebookos alkalmazottal ismerkedtem össze az elmúlt pár évben mindenféle cikkek készítése és konferenciák közben. Az európai típusúval és az amerikai típusúval. Az európai dolgozók is hisznek a cégben, abban, hogy nemcsak egyszerűen jó munkahely, de valamilyen módon a világot is jobbá teszi. Ezzel együtt bennük van önreflexió, képesek észrevenni a vállalat hibáit, és lehet velük beszélgetni mindenféle káros társadalmi jelenségről, ami összefüggésbe hozható a Facebook terjedésével. Ehhez képest az amerikai embereik egy része úgy viselkedik, mintha nem egy for-profit vállalkozás munkatársai, hanem valami vallási szekta tagjai lennének. És akkor Mark Zuckerberg ezt vagy azt mondta – idézik bármikor szó szerint a Jézus Krisztussal egy polcon tartott vezérigazgató iránymutatásait. Nem azzal indokolják a döntéseiket, hogy valami „így hatékony”, vagy „úgy éri meg jól”, hanem olyasmit mondanak, hogy „ez illeszkedik a küldetésünkhöz”. A világ egyik legnagyobb, csak 2018-ban 56 milliárd dolláros bevétel mellett 22 milliárd dolláros nyereséget termelő cégétől ez a legjobb esetben is megmosolyogtató.

Túlhatalom és törés-zúzás

Szeptember közepén az Erste Alapítvány (az azonos nevű osztrák bank főtulajdonosa) Bécsbe hívta össze a digitális világ mindenféle szakértőjét, tudósokat, civil vezetőket, politikusokat és újságírókat egy nagy konferenciára, és itt az derült ki, hogy a többség szerint a Facebook, vagy szélesebb értelemben a nemzetközi techcégek túlhatalma egyáltalán nem olyan dolog, amin mosolyogni lehetne.

Az Erste Bank idén lett 200 éves, ezért Fordulópont (Tipping Point) néven az Erste Alapítvány négy konferencián kutatja a jövőt, ebből a szeptemberben tartott harmadik a 

„Törvény hatalma vagy a hatalom törvénye?”

néven a digitális világ ügyeivel foglalkozott, a fő szónok pedig Marietje Schaake volt, aki 2009 és 2019 között az EP liberális frakciójában képviselte Hollandiát. Schaake Mark Zuckerberg híres mottóját idézte: 

„Haladj gyorsan, és törj össze dolgokat!”

Szerinte az utóbbival már egész jól áll a Facebook, és az összetört dolgok között hamarosan a nyugati demokráciát is ott találjuk majd, ha nem történik valamit. Schaake (és a konferencián résztvevő többi szakértő) megállapításával nehezen lehet vitatkozni: a Facebooknak, a Google-nek, az Amazonnak és a többi technológiai óriásnak minden korábbinál nagyobb hatása van az életünkre. Az egészségügytől, a gazdaságon át a politikáig egy sor kulcsfontosságú terület került át a digitális térbe, ezt a teret pedig sokkal inkább irányítják a fenti cégek, mint az államok. Ha csak a Magyarországon leghangsúlyosabban jelen lévő Facebookra koncentrálunk, akkor is látszik, hogy a például szólásszabadság, a gyülekezési jog, információ szabadság, vagy a magánélethez fűződő jogok tekintetében legalább akkora befolyása van az életünkre az amerikai vállalatnak, mint a magyar államnak.

A cégek tevékenységének egy része lassan közszolgáltatássá vált, döntéseik a legalapvetőbb emberi jogokat érintik, mégis sokkal kevesebb törvény szabályozza a működésüket, mint a világ bármely más, hasonló mértékű befolyással rendelkező szereplőjét. Schaake szerint Európa sokáig nem lépett, az Egyesült Államokban a profit és minél gyorsabb fejlődés reményében nem merték szabályozni az internetet, és bármit, ami ahhoz kapcsolódott, így pont az olyan diktatúrák lettek a digitális világ szabályozásának úttörői, mint Kína, ahol az elmúlt évtizedek technológiai vívmányainak egy részét a totalitárius állam megszilárdítására használják.

Az erkölcstelen algoritmus

Nemcsak azért nincsen nehéz dolguk, mert ezeknek a megavállaltoknak egy része vidáman együttműködik velük. A Facebook, a Google vagy az Amazon működésének jelentős részét algoritmusok irányítják, ezek pedig szinte kivétel nélkül a hatékonyságra és a jövedelmezőségre optimalizálnak. Egy jogállamban az emberek viszonyait mindenkire érvényes törvények szabályozzák, és ezeken keresztül a társadalom által helyesnek vagy fontosnak tartott értékek is megjelennek az interakciókban. A kapitalista piacgazdaságban a kereskedelem célja a profittermelés, de vannak például tisztességes versenyt előíró, hátrányos megkülönböztetést tiltó vagy a fogyasztók védelmét biztosító szabályok, amik beépültek a tranzakciókba. Ezek azok a szempontok, amik a techcégek algoritmusaiból hiányoznak.

Amikor a Facebookon például hirdetést lehetett célozni olyan emberekre, akik szerint

„Hitler nem tett semmi rosszat”,

akkor nem arról volt szó, hogy a cég vezetői antiszemiták volnának, de még csak nem is egyszerűen arról, hogy cinikusan megvonták a vállukat, mert a profit érdekében ez is simán belefér. Ezt és egy csomó ehhez hasonló hirdetési kategóriát algoritmusok hozták létre. Ezek emberek milliárdjainak online viselkedését elemzik, és igyekeznek olyan csoportokba besorolni őket, amik érdekelhetik például a hirdetőket. Ehhez semmilyen emberi beavatkozásra nincs szükség, a folyamat teljesen automatikus, és miközben egy normális ember sosem javasolt volna a Facebooknak zsidógyűlölő hirdetési csoportot, még ha sok pénzt is lehet keresni vele, egy hatékonyságra fejlesztett algoritmusnál ez teljesen természetes. Persze az algoritmust ember hozta létre, és az is nyilván egy tudatos üzletpolitikai döntés eredménye, hogy a gép által létrehozott kategóriákat nem nézetik át emberekkel, mielőtt felkínálják őket a hirdetőknek. Ha így csinálnák, az drágább volna, hiszen új embereket kellene felvenni, hogy ellenőrizzék a gépek munkáját, de kiszűrhetővé tenne egy csomó erkölcsileg vagy jogilag problémás reklámot.

Itt van a legnagyobb ellentmondás a nyugati típusú jogállamok mindennapjai és a digitális világ viszonyai között. A Facebookot és társait mozgásban tartó legelemibb erő az önmagáért való hatékonyságra optimalizált algoritmus, és az ennek eredményeként létrejövő profit, a viszonyok általában az erősebb szereplőnek kedveznek, a szabályok gyakran átláthatatlanok, és nem ugyanúgy vonatkoznak mindenkire. Nemcsak arról van szó, hogy a techóriásokat egyetlen állam sem szabályozza megfelelően, hanem arról, hogy ezek a cégek szabályozzák emberek milliárdjainak életét.

A liberálisoktól az illiberálisokig mindenki szabályozna

Schaake arról beszélt, hogy az internet megjelenése az információ szabad áramlását és a demokrácia terjedését ígérte, és azt is, hogy megtöri a monopóliumok hatalmát, ehhez képest most úgy tűnik, hogy sokszor az autokraták hatalmát erősíti, az emberek összezavarásának eszköze, és még a korábbiaknál is jobban koncentrálta a gazdasági és az azzal járó politikai befolyást.

Amikor a Facebook szerepét elemeztük a 2018-as magyar választási kampány után, még úgy tűnt, a szakértők nem biztosak abban, hogy több állami szabályozás kellene-e a Facebooknak, de ez a vita, legalább is Nyugat-Európában, mára eldőlni látszik: a legliberálisabb politikusok és jogvédő szervezetek is azonnali állami beavatkozást sürgetnek. (Nem mintha a Facebook ma betartana minden rá vontakozó jogszabályt, mint az a Cambridge Analytica botrányból kiderült.) A szabályozás ügyében azért volt egy kis megosztottság a konferencia Kelet-Közép-Európából és Nyugatról érkezett résztvevői között. Leidenből vagy Berlinből nézve az elmúlt tíz évet, valószínűleg tényleg a demokráciát fenyegető veszélynek tűnik a techcégek túlhatalma, és logikus az állam ésszerű beavatkozásától várni a megoldást. Ehhez képest Közép-Európában, például Magyarországon a Facebook legvérmesebb kritikusai sem tudják jó szívvel azt mondani, hogy ha Mark Zucekrberg helyett Orbán Viktor kapna még több lehetőséget a közállapotok alakítására, az a mostaninál demokratikusabb viszonyokat eredményezne.

A NER egyik legújabb arca, Varga Judit igazságügyi miniszter utoljára szeptember elején utalt rá, hogy a kormány bizony szívesen szabályozná a techcégeket, és ő is pont az emberi jogok erősebb érvényesülését sürgette. A Fidesz mégis csak látszólag van egy platformon Schaake-val, aki a bécsi beszéd legelején, a terjedő autokrácia képviselőjeként említette név szerint is Orbánt. Ő a Facebook szabályozását célzó magyar törekvéseket valószínűleg közelebb érzi a kínai hightechdiktatúra machinációihoz, mint a saját elképzeléseihez.