Bírókról hazudozott a Magyar Idők, 1,6 millió forintja bánja

POLITIKA
2019 szeptember 24., 12:45
comments 82

A Magyar Idők napilap személyiségi jogsértést követett el Vasvári Csaba és Vadász Viktor bírók ellen. A bíróság jogerős ítélete szerint a Magyar Idők Kft. 15 napon belül sérelemdíj és perköltség megfizetésére, elégtétel adására, illetve a további jogsértés elkövetésétől tartózkodásra köteles.

Vasvári Csaba I. r. és Vadász Viktor II. r. felperes azért nyújtott be keresetet a Magyar Idők Lapkiadó Kft. ellen, mert az azóta megszüntetett Magyar Idők napilap 2018. május 9-én megjelent „Káosz az Országos Bírói Tanácsban” című cikkében Vasváriról megalapozatlanul híresztelte, hogy ítélkezési tevékenysége mellett csak névleg látja el igazgatási feladatait, és az ezért járó jövedelmet jogtalanul veszi fel, míg Vadászról valótlanul állította azt, hogy egy folyamatban lévő büntetőeljárásban érintett akár lehetséges elkövetőként, akár annak segítőjeként.

A bíróság szeptember 12-i jogerős ítéletében kimondta: a Magyar Idők megsértette Vasvári személyiségi jogait a valótlan híreszteléssel, illetve Vadászét is, amikor valótlanul azt állította, a Budaházy-ügyben meghozott ítélet írásba foglalásával kapcsolatban folyamatban lévő büntetőeljárásban akár lehetséges elkövetőként, akár annak segítőjeként érintett lehet.

A bíróság a két felperesnek 800-800 ezer forint sérelemdíjat ítélt meg, a Magyar Idők Kft.-t 100-100 ezer forint perköltségre és elégtétel adására kötelezte.

A Fővárosi Ítélőtábla ítélete szerint a jogutód Magyar Nemzetnek a következő szöveget kell kitennie:

„A Magyar Idők 2018. május 9. napján megjelent napilapjában és online kiadásában is közölt »Káosz az Országos Bírói Tanácsban” című írásában valótlanul híreszteltük azt, hogy dr. Vasvári Csaba bíró a Fővárosi Törvényszéken ellátott ítélkezési tevékenysége mellett csak névleg látja el csoportvezető feladatait a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, azonban az ezért járó pótlékot annak ellenére felveszi, hogy ilyen tevékenységet nem végez.”

A Magyar Idők Kft.-nek 15 napja van a szöveg közlésére – közölte a felpereseket képviselő Rajmon Ügyvédi Iroda.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.