Szabályos novellát írt Kálmánról, az ablakra kutyaszart kenegető fideszesről egy várbeli momentumos

2019 szeptember 30., hétfő 9:04

A mostani önkormányzati választási kampány eddig a legkevésbé szólt arról, hogy melyik induló kinek-minek a szellemi-politikai örököse. 

EDDIG.

Most azonban megjelent Tölcsér Borbála budapesti I. kerületi egyéni képviselőjelölt Facebook-novellája, ami a szerzőt és pártját egyértelműen a Nyugat első nemzedéke, Rainer Maria Rilke és a francia lélektani próza örököseként határozza meg.

Cselesen indítja írását a Fidesz-ellenes Összefogás Kaffka Margitja: abból a nyitómondatból, hogy

"Van-e még lejjebb?"

az olvasó sokkal inkább gondolna valami lakossági hangulatú hőbörgésre vagy Lenke nénire a szomszédokból, mint a századforduló nagy prózaírónőjére. Hogy a következő bekezdés már olyan legyen, amire Ignotus is csak csettintene:

"Kálmán - nevezzük így - kellemes vasárnap délutáni sétára indul az I. kerületben, ami közismert polgári jellegéről. A Mária térhez érve, oldalra pillantva meglátja az ellenzék kampányközpontját. Ahogy végignéz az ellenzéki képviselőjelöltek arcán, elönti a méreg, és egy hirtelen ötlettől megrészegülve arra gondol, hogy itt a nagy lehetőség! Végre megtorolhatja minden sérelmét az ellenzéken, és végre alkalma nyílik arra, hogy kifejezhesse nemtetszését."

Na de mi volt az a hirtelen ötlet?

"Átszalad a szemközti bokorhoz annak reményében, hogy néhány gondatlan kutyatulajdonos hagyatékát a bokorban megtalálva eszközt adjon saját kezébe. Az egyik bokor tövében megcsillan a kutyakaki."

Micsoda fölényes írói eszközhasználat! Ahogy Tölcsér a stratégiai ponton beveti a megcsillanó kutyakakit! Micsoda összetett szinesztézia, az érzékek micsoda összezavarása és felfokozása! Erre Charles Baudelaire is földig lengetné az ópiumos szelencéjét.

A Nyugat negyedik nemzedéke: Tölcsér Borbála

A franciás eszközhasználat az írás legfranciásabb szakaszához vezet el, amelyben olyan mélyre jutunk kutyaszarkenegető főszereplőnk lelkébe, amilyen mélyre olvasó eddig talán soha:

"Kálmán izgatottságában remegő kézzel nyúl a táskája felé, hogy találjon egy alkalmas papírlapot a kis csomag megkaparintására, mert hát kézzel azért mégsem nyúlna bele. Amikor rádöbben, hogy csak egy Fidesz szórólap lapul a táskában, azonnal mérlegelni kezd. Vajon felhasználja erre a nemes célra a röplapot? Vagy túl nagy érték az számára ahhoz, hogy belemártsa? Döntésre jut: mindent a cél érdekében! Hiszen a polgármester úr is megmondta: az ellenzék hazudik, vádaskodik, álhíreket terjeszt, ígérget! Nincsen rájuk szükségünk!"

Az ezutáni rész olyan mély kutyaszarfogdosási életismeretről árulkodik, mintha a szerző nem is képviselőjelölt, hanem hivatásos kutyasétáltató lenne:

"Széthajtogatja a kis papírt, és lehajol a kutyagumiért. Miközben felveszi, végigfut rajta az undor. Igyekszik minél kisebb felületen érintkezni a papírlapba fogott anyaggal, és sietve szalad vissza a túloldalra, ahol már várja az ellenség - képek formájában."

Azt hitted, ennél mélyebben nem lehet belebújni valaki más bőrébe-fejébe? Naiv olvasó vagy!

"Tudja, hogy kockázatos az akció, ezért mielőtt belefog a végrehajtásba, gyanakodva tekint körbe - először balra, aztán jobbra. Senki. Célba veszi a főellenség arcát, és alig néhány másodperc alatt egy festő széles kézmozdulataival kidekorálja az üveg mögött megbújó portrét. Hátralép, és saját művét csodálva olyan lelkesedés lesz úrrá rajta, hogy úgy dönt, a maradékkal megkínálja a főellenség csatlósait is."

Szerzőnk zárásként - kapaszkodj - minden eddiginél beljebb hatol Fideszes Kálmán koponyájába:

"Eleget időzött. Amikor végez, odadobja a maradékot és sietős léptekkel indul el hazafelé. Csakúgy kavarognak benne a gondolatok... "Most jól megmutattam nekik! A polgármester úr is biztos büszke rám! Ha én ezt otthon elmesélem, hős leszek! Hajrá Fidesz! Megnyerjük a választást!""

Hogy a novella végére egy "A történet természetesen a képzelet szüleménye" felütéssel induló zárlat kerüljön, amiben irodalmár szerzőnk Laurence Sterne csacsogó modorában magyarázza el, hogy mirők is szóltak az előző bekezdések, hogy a vége úgy csattanjon, mintha magától Rainer Maria Rilkétől kaptunk volna egy jó nagy pofont:

"Igen. Sok mindent másképp látunk.
Igen. Másra adjuk le a szavazatunkat a választáson.

De mikor felejtettünk el végleg embernek lenni?"

Mennyivel jobb ilyen mikronovellákat olvasni, mint hírképen megnézni az ellenzék irodájának ablakára kent kakát? Ennyivel:

És hogy a jó fikciós irodalom adott esetben milyen közel állhat a jó tényirodalomhoz? A novella elolvasása után M. felelős szerkesztő a következő tényekkel ismertetett meg a helyszínnel kapcsolatban:

"A Mária tér régóta küzd a szarral, korábban volt kint egy lefóliázott felirat, hogy "Ne szarj ide! Isten és a rendőrség"