Agyonlőtték a kedden lezárult dallasi gyilkossági ügy koronatanúját

bűnügy
2019 október 06., 18:02

Péntek éjszaka Dallasban agyonlőtték Joshua Brownt, az egész Egyesült Államokat lázban tartó Guyger-gyilkosság koronatanúját. Brownt három nappal azután ölték meg, hogy – nem kis részben vallomása alapján – tíz évi börtönre ítélték Amber Guyger helyi, fehér rendőrnőt, aki egy éve, 2018. szeptember 6-án, állítása szerint tévedésből a szomszéd lakásba ment be, és ott szolgálati fegyverével agyonlőtte a 26 éves afroamerikai Botham Jeant.

Guyger pere a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt, színpadias jelentektől tarkítva zajlott; mint arról a 444-en is beszámoltunk, az áldozat rokonai a tárgyalóteremben megbocsátottak a rendőrnőnek. Guyger viszonylag enyhe büntetést kapott, pedig védekezése sokak szerint elég gyenge lábakon állt: az áldozat lakását nehezen téveszthette össze a sajátjával, és az sem javította a helyzetét, hogy a közösségi médiában megtalálták néhány keményen rasszista bejegyezését is.

Az ügy, a feltételezett faji motiváció miatt több mint egy éve politikai viták kereszttüzében áll, képviselőházi politikusok, civil szervezetek, jogvédők kísérték figyelemmel a dallasi nyomozást, illetve később a bírósági eljárást. 

A pénteken meggyilkolt Joshua Brown volt a per egyik legfontosabb tanúja, az utolsók egyike, akik találkoztak a 2018-as gyilkosság áldozatával, Jeannal. 

A dallasi rendőrség azt közölte, hogy Brownt agyonlőtték péntek éjjel fél tizenegy körül. Egy apartmanház parkolójából jelentettek lövöldözést, és amikor a rendőrök kiértek, megtalálták a földön fekvő Brownt, aki több lőtt sebből vérzett. Kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

A gyilkosságnak egyelőre nincs gyanúsítottja, senkit sem tartóztattak le. Szemtanúk szerint egy ezüst színű négyajtós sedan hajtott el a parkolóból a lövöldözés után.

Ismerősei szerint Brown félt attól, hogy ő lesz a fegyveres erőszakhullám következő áldozata. (Time, USA Today, Dallas Morning News)

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.