Zacher Gábor a fiatal és az idősebb Orbán fotóival hívja fel a figyelmet az elhízás veszélyeire

POLITIKA
2019 október 08., 14:06
comments 320
Zacher Gábor addiktológus, a Honvédkórház sürgősségi osztályának egykori vezetője
photo_camera Zacher Gábor addiktológus, a Honvédkórház sürgősségi osztályának egykori vezetője Fotó: 444

Zacher Gábor a Nők Lapjának adott interjúban azt mondta, aggasztja, hogy a magyarok 60 százaléka túlsúlyos, közülük 60 százalék pedig elhízott, aminek súlyos népegészségügyi kockázatai vannak.

A toxikológus ezért az előadásaiban ki szokott vetíteni egy képet „egy vékony fiatalemberről, aki futballista volt, és 30 évvel ezelőtt egy szép beszédet mondott egy temetésen”, majd kivetít róla egy tavalyi fotót, amin 25 kilóval több. Zacher erről azt mondta: „Nagyon fontos a példák szerepe. Milyen jó lenne, ha kiállna a nép elé, és azt mondaná, hogy emberek, fogyjunk le együtt!”

Balra a kilencvenes évekbeli Orbán focistaként, jobbra már az uralkodó idén
photo_camera Balra a kilencvenes évekbeli Orbán focistaként, jobbra már az uralkodó idén Fotó: Stan Honda/AFP, Barbara Gindl/AFP

Zacher – aki tavaly távozott a Honvédkórház sürgősségi és baleseti centrumának a vezetői posztjáról – elmondta, hogy soha többé nem akar vezető lenni, novembertől visszamegy egy kórház sürgősségi osztályára. (via hvg.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.