Orbant kérte fel kormányalakításra a román elnök

A várakozásoknak megfelelően Ludovic Orbant, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét kérte fel Klaus Johannis államfő, hogy alakítson kormányt, írja a Transindex

Ludovic Orban és Klaus JohannisFotó: Vadim Ghirda/AP


Az államfő kedden délután a Cotroceni-palotában arról beszélt, úgy demokratikus, ha a Dăncilă-kormányt megbuktató bizalmatlansági indítvány fő kezdeményező pártja, a PNL elnökét bízza meg kormányalakítással. 

A bejelentés után Johannis azt mondta, átmeneti kormányról van szó, amely - ha megszerzi a parlament támogatását - a jövő évi parlamenti választásokig vezeti majd az országot. A román elnök most is élesen bírálta a - parlamenti helyek több mint 40 százalékával rendelkező - Szociáldemokrata Pártot (PSD), ami szerinte a 2016-os parlamenti választások óta egymást váltó három PSD-kormány rengeteget ártott az országnak. Ezt most már az összes többi párt megértette, így vált lehetővé a PNL által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány sikere

Az alkotmány szerint a kijelölt miniszterelnöknek tíz napon belül össze kell állítania a kabinetjét alkotó miniszterek listáját, valamint a kormányprogramot, és a parlament elé kell terjesztenie jóváhagyásra. Ugyanakkor a Transindex szerint nem biztos, hogy a román Orban-kormány megkapja a szükséges támogatást, mivel a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelezte, nem kívánják támogatni az új kormány beiktatását, és a többi pártnak, így az USR-nek, az RMDSZ-nek és a Pro Romániának is más-más feltételei vannak.

A brassói születésű, 56 éves, gépészmérnöki oklevéllel és posztgraduális politológusi végzettséggel rendelkező Ludovic Orban 2007-2008-ban másfél évig közlekedési miniszter volt Calin Popescu Tariceanu liberális kormányában, 2017 júniusa óta pedig annak a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) az elnöke, amit elnökké választása előtt Iohannis vezetett.