Orbán fújatta le Borkai választások előtti rendkívüli sajtótájékoztatóját

A vasárnapi választás sokakat meglepő eredményei talán elfeledtették, ezért idézzük fel az eseménydús kampány egyik legmeglepőbb pillanatát:

Két nappal a választás előtt Borkai Zsolt, Győr korrupciós botrányba keveredett polgármestere péntek délután gyorsan sajtótájékoztatót hívott össze, amit aztán a meghirdetése után egy órával, alig valamivel a tervezett kezdés előtt ugyanilyen váratlanul le is mondott.

A HVG, mint kiderült, a Népszava információi alapján azt írta, hogy a kavarodás mögött Orbán Viktor és Kövér László nézeteltérése állt. A lap szerint a zavart az okozta, hogy Orbán Viktor külföldön tárgyalt, csak korlátozottan lehetett vele kommunikálni. A főnök távollétében pedig senki sem mert dönteni.

Végül Kövér vállalta magára a döntés ódiumát, de úgy tűnik, hogy vesztére. Az ő ötlete ugyanis az volt, hogy Borkai mondjon le. Ezért is hívták össze a sajtótájékoztatót, amin Borkai bejelenthette volna ezt. Ahogy a dolgok a Fideszben működnek, közben a Magyar Nemzetben is megszületett egy publicisztika arról, hogy Borkainak távoznia kell.

De közben Orbán befejezte tárgyalását Emmanuel Macron francia államfővel, és amikor megtudta, hogy mi készül, azonnal közölte, hogy szó sem lehet lemondásról. A sajtótájékoztatót így hirtelen lemondták, a Magyar Nemzeten megjelent véleménycikket pedig visszavonták, és utólag azt állították róla, hogy az csak véletlenül élesedett, és nem tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

Így alakult ki a jelenlegi helyzet: Borkai végül, ha szorosan is, de megnyerte a győri választást. Kedden bejelentette, hogy kilép a Fideszből, de a posztját megtartja. (Via HVG)