Rokoni kinevezésekkel és luxusajándékokkal terjeszkedett az egyik legnagyobb nyugati bank Kínában

A nyugati cégek évtizedek óta szeretnének bejutni az egyre növekvő kínai piacra. Csakhogy Kínába bejutni egyáltalán nem egyszerű feladat, csak az a külföldi vállalat vetheti meg ott a lábát, amelyik bírja a politikai vezetés támogatását is. 

A kétezres évek elején ide igyekezett Németország legnagyobb nemzetközi bankja, a Deutsche Bank is. A siker egyáltalán nem tűnt magától értetődőnek, a bank eleve későn lépett, és komoly konkurenciával kellett szembenézzen az eleve szűkösen hozzáférhető piacon. 

A német nagybank végül mégis sikerrel járt, 2011-re már ők asszisztáltak a legtöbb részvénykibocsátáshoz az országban. Hogy hogyan sikerült egy évtized alatt mindezt véghezvinniük, annak részletei most derültek ki a New York Times és a Süddeutsche Zeitung közös oknyomozásából.  

A két lap közös munkájából az a kép rajzolódik ki, hogy a Deutsche Bank sikerét alapvetően a kiskapuk megkeresése és a politikai korrupció vitte előre. A Süddeutsche Zeitung szerkesztőségének birtokába került a bank rengeteg vizsgálati anyaga, melyet a belső vizsgálatok, illetve külső ügyvédi irodák készítettek, és a kínai terjeszkedés időszakát, 15 évet öleltek át. 

Ezekből a dokumentumokból az derült ki, hogy a Deutsche Bank sokkal mélyebbre merült a korrupció bugyraiban Kínában, mint azt eddig tudni lehetett. Az amerikai hatóságok ugyanis már korábban is megrótták a bankot a kínai tevékenységéért, de akkor csak kevésbé súlyos vádak merültek fel a nyilvánosság előtt. 

Az biztos, hogy a Deutsche Banknak nem hiányzott most ez a botrány: a hírnevét már így is megtépázták az elmúlt évtized ügyei: egyrészt jelenleg is zajlik ellenük amerikai vizsgálat a Donald Trumpnak nyújtott gyanús hitelek miatt, másrészt különféle orosz pénzmosási ügyek és egyéb visszaélések miatt már így is több milliárd dollárnyi büntetést kellett befizetniük. 

Nagyon akarták Kínát 

A kínai terjeszkedés kulcsfigurája a Deutsche Bankot 2002 és 2012 között vezető Josef Ackermann volt, aki a kínai piac meghódításától remélte a bevételek növelését. Ackermann legnagyobb húzása a bankjuk egyik fő konkurensének, a Goldman Sachs pekingi irodavezetőjének a leigazolása volt. Lee Zhang feladata az lett, hogy segítse bevezetni a Deutsche Bankot a kínai politikai és gazdasági elitbe.

Hogy Zhang mennyire hatékony volt, azt jelzi, hogy két évvel azután, hogy a Deutsche Bank egyáltalán megvetette a lábát az országban, Ackermann már az akkori kínai elnökkel, Csiang Cö-minnel találkozhatott. 2006-ban pedig a Deutsche Bank már komoly kínai vállalatok tőzsdére vitelében segédkezett, míg 2011-re nemcsak Kínában, de egész Ázsiában (Japánt leszámítva) ők segédkeztek a legtöbb részvénykibocsátásnál. 

A Deutsche Bank székházaFotó: BORIS ROESSLER/dpa Picture-Alliance/AFP

Hogy ezt a szédítő karriert hogyan tudták keresztülvinni, azt elég részletesen bemutatja a két lap közös oknyomozása. Egyrészt a megismert dokumentumokból kiderült, hogy a Deutsche Bank több mint 200 ezer dollár értékben osztott ki ajándékokat vezető kínai tisztviselőknek, rokonaiknak, illetve az állami nagyvállalatok vezetőinek. 

A kínai államfő például egy kristálytigrist és egy Bang & Olufsen hangrendszert kapott, összesen 18 ezer dollár értékben. A miniszterelnök egy 15 ezer dolláros kristálylovat, a fia pedig egy 10 ezer dolláros golftúrát és egy utazást Las Vegasba. Egy kínai bankvezér pedig egy 4254 dolláros francia bort, amely ugyanabban az évben, 1945-ben készült, mint amikor a bankár született. Ackermann később egy interjúban arról beszélt, hogy ugyanezt tette a Goldman és a JPMorgan is, szóval nekik is ezt kellett, és amúgy nem gondolja, hogy Ven Csia-pao miniszterelnököt komolyabban befolyásolta volna egy pár ezer dolláros ajándék. 

Csakhogy a luxusajándékok csak a jéghegy csúcsát jelentették: a megismert vizsgálati dokumentumokból ugyanis az derült ki, hogy a komolyabb pénzek a tanácsadói díjak szintjén mozogtak. A Deutsche Bank több millió dollárt fizetett kínai tanácsadóknak, akik között akadtak olyanok, akik valóban segítettek elő üzleteket: a miniszterelnökhöz közel álló Huang Xuhuai például több év alatt összesen ötmillió dollárt kapott, cserébe viszont a feljegyzések szerint valóban tudott érdemi információkat adni a különféle állami pályázatok részleteiről. De ezen kívül foglalkoztatták a Kommunista Párt elitjének több mint száz rokonát is, akik közül többeknek semmiféle képesítése nem volt, amely alapján azt lehetne sejteni, hogy tudtak érdemi munkát végezni. 

Josef AckermannFotó: DANIEL ROLAND/AFP

Utólag nézve az igazolási politika kulcsa lehetett a sikernek: rengeteg fiatalt vettek fel a Deutsche Bank kínai irodáiba, és a legtöbbjükre jellemző volt, hogy nem értettek a munkakörükhöz, de befolyásos rokonaik voltak. Egy irodavezető az egyik jelentkezőről például azt írta, hogy vélhetően a legrosszabb jelölt, akivel valaha találkozott, a fiatal kínai férfi megkapta a munkát. A szülei ugyanis egy kínai állami vállalat igazgatóságában ültek. Ugyanígy nem ütötte meg a felvételi szintet Liu Yunshan propagandaminiszter fia, de hiába pontozták le a felvételikor, végül mégis állásajánlatot kapott.

Ezeket a felvételeket pedig általában gyorsan üzletek is követték: a frissen felvett politikusrokonoknak hála megnyíltak az állami vállalatok irodái a nyugati bankárok előtt. A Deutsche Bank saját belső vizsgálati anyaga szerint 19 rokoni alapú igazolás összesen 189 millió dolláros bevételt hozott a banknak. Azzal együtt is, hogy tudni lehetett róla, hogy ez így jogszabályellenes. 

2006-ra a munkaerőfelvétel annyit fejlődött, hogy már a gazdagabb és befolyásosabb kliensek javasolhatták a banknak, kit lenne érdemes felvenni. A miniszterelnök veje és menye is ajánlott potenciális munkaerőket, és mindketten munkát is kaptak utána. Majd jött az állami vasút egyik igazgatója, aki egy bíró fiát javasolta, utána jött az olajvállat egy igazgatója, akinek szintén volt egy ötlete. És így tovább, a Deutsche Bank évről évre egyre inkább a politikai kegyeltek és rokonok kifizetőhelye lett Kínában. 

A legtöbb kínai kormányzati tisztviselő, akinek így vagy úgy, de köze lett a Deutsche Bank ügyleteihez, mára már visszavonult, de két egykor felvett alkalmazott szülei ma a pártot irányító Politbüro Állandó Bizottságának tagjai. Kína alelnöke, Vang Csi-san pedig még előző posztján, Peking polgármestereként kapott ajándékokat a banktól. A New York Times és a Süddeutsche Zeitung szerette volna felvenni a kapcsolatot az érintett kínai vezetőkkel, de senkitől nem kaptak semmiféle visszajelzést. Ugyanígy, a Deutsche Bank számos korábbi és jelenlegi alkalmazottja sem kívánta kommentálni a készülő cikket. 

A bank szóvivője pedig nem válaszolt konkrét kérdésekre, csupán egy közleményt adott ki, melyben közölte, hogy a Deutsche Bank alaposan kivizsgált és jelentett a hatóságoknak bizonyos múltbeli cselekedeteket. Mint írták, ezek a történések egészen 2002-ig nyúlnak vissza, és mára elrendezték ezeket. Ackermann egy interjúban pedig arról beszélt, hogy direkt figyelmeztette a bank alkalmazottait, hogy egyetlen üzlet sem ér annyit, hogy veszélyeztessék a bank hírnevét. Azt elismerte, hogy folyamatosan nyomasztotta a munkavállalókat a magasabb profiért, de szerinte ez sem magyarázhatja azt, ha valaki megsértette a belső előírásokat vagy a jogszabályokat. 

Egyelőre nevetséges bírsággal úszták meg 

A kiszivárgott belső dokumentumok alapján ugyanakkor a bank vezetésének vélhetően tudnia kellett a kínai gyakorlatokról, voltak ugyanis magasrangú tisztviselők, akik többször is felemelték hangjukat a kinevezések ellen, és nem tetszett nekik, hogy Zhang kikkel üzletel. 

Ezen kívül az értékes ajándékokat is csak akkor engedélyezte a bank belső szabályzata, ha a jogi osztály ezeket jóváhagyja, de Zhang rendszeresen megsértette ezt a szabályt. Ráadásul a drága ajándékok között volt, amit személyesen Ackermann adott át a feljegyzések szerint, még ha ő most utólag nem is emlékszik erre. 

A belső vizsgálatok, melyek most kiszivárogtak a sajtóba, eleve azért készültek el, mert az amerikai hatóságok 2013-ban vizsgálódni kezdtek a JPMorgan kínai felvételi gyakorlata körül, és a Deutsche Banknál felmerült, hogy ebből még nekik is gondjuk lehet. Az általuk felfedett, még Ackermann vezetése alatt történt gyanús eseteket végül ők maguk jelentették az amerikai tőzsdefelügyeletnek. A SEC be is idézte a bankot, mire a Deutsche Bank beperelte Zhangot, azzal vádolva a kínai összekötőt, hogy az egyik általa a bankhoz hozott tanácsadócéget egy rokona tulajdonolta. 

Idén augusztusban az amerikai tőzsdefelügyelet végül 16 millió dollárra büntette meg a Deutsche Bankot a kínai és orosz ügyleteikért. A megállapodással végződött eljárás után a banknak azt sem kellett elismernie, hogy szabálytalan dolgokat követtek volna el. 

Ez a 16 millió dollár töredéke annak, amit a Deutsche Bank Kínában megkeresett, és a bank saját ügyvédjei 2017-ben arra figyelmeztették a bankvezetést, hogy súlyos, akár 250 millió dolláros büntetés is kinézhet nekik azért, amit Kínában tettek. Arról egyelőre nem tudni, hogy a német hatóságok vizsgálták volna a bank kínai tevékenységét, de a dokumentumok alapján jelzés biztosan érkezett feléjük.