Donald Trump beperelte a Deutsche Bankot.

A 90-es évek végén, amikor már egyetlen amerikai bank se volt hajlandó a rendkívül rossz adósnak, és legalább olyan rossz, kaszinók csődbevitelére is képes üzletembernek tartott Trump bizniszeit, az amerikai piacra betörni készülő német bank a hóna alá nyúlt. A következő bő másfél évtizedben összesen több mint 360 millió dollárt hiteleztek Trumpnak, annak ellenére is, hogy jó párszor őket is átverte.

Trump most mégis beperelte a Deutschét, mégpedig azért, mert a bank a múlt héten jelezte, hogy eleget tesz az amerikai hatóságok hivatalos idézéseinek, és átadja nekik a Trumppal és cégeivel folytatott ügyleteik iratait. Ezek az iratok talán feltárhatják Trump valós anyagi helyzetét, amit annyira titkol, hogy példátlan módon még elnökként se hozta nyilvánosságra adóbevallását.

Talán, írtam, mert New York állam főügyésze pont azért idézte be az iratokat, mert Trump korábbi legfőbb bizalmasa, Michael Cohen kongresszusi vallomásában utalt rá, hogy Trump hamis jelentéseket adott anyagi helyzetéről a Deutsche Banknak, vagyonosabbnak feltüntetve magát annak érdekében, hogy megkaphassa a tízmilliós hiteleket.

Nem a Deutsche az egyetlen, Trump pénzügyeit kezelő cég, amit az elnök, családtagjai és cége bepereltek. A Deutschéval egyidőben magánbankja, a Capital One ellen is pert indítottak, ugyanazzal a céllal: hogy megakadályozzák bármilyen, pénzügyeikről szóló irat átadását az illetékes amerikai hatóságoknak és kongresszusi vizsgálóbizottságoknak. Korábban pedig már ugyanezért beperelték Trump könyvelőcégét, a Mazarst is, amelyet a kongresszus vizsgálóbizottságai szólítottak fel hivatalosan adatközlésre.

Jogi szakértők szerint kevés alapjuk van a pereknek. "Eléggé biztos vagyok benne, hogy még sose fordult elő, hogy egy bíróság anélkül utasított volna el egy kongresszusi idézést, hogy az alkotmányos jogokat sértett volna" - nyilatkozta a Washington Postnak David Alan Sklansky, a Stanford Egyetem jogász porfesszora. Márpedig Trump ügyvédei egyáltalán nem hivatkoztak az elnök alkotmányos jogaira, ehelyett azzal érveltek, hogy az idézések csupán politikai célokat szolgálnak. Ez azonban Sklansky szerint "nem elégséges indok".

Trump ügyvédeinek másik érvét Sklansky teljesen nevetségesnek tartja. Trump ügyvédei szerint az iratok beidézése sérti az elnök és családtagjai magánélethez való jogát. "Hát pont ez a lényege egy idézésnek, hogy olyan információkhoz férjünk hozzá, amit az érintett amúgy szeretne titokban tartani" - mondta.

A Deutsche Bank egyelőre hivatalosan annyit közölt, hogy továbbra is szándékukban áll átadni a kért iratokat a május 6-i határidőig, és tiszteletben fogják tartani az ügyben illetékes hatóságok és bíróságok döntéseit.

Vagyis a jelek szerint Trumpék valódi célja az időhúzás, a kongresszusi bizottságokban folytatódó nyomozás akadályozása. Erre más jelek is utalnak, például az, hogy a Fehér Ház igyekszik megakadályozni, hogy bárki tanúskodjon a bizottságok előtt. Így például Donald McGahnt, a Fehér Ház volt vezető jogtanácsosát is felszólították, hogy ne tegyen eleget a kongresszusi idézésnek, pedig amikor Mueller különleges ügyész nyomozói hallgatták meg McGahnt, a Fehér Ház nem hivatkozott az elnök előjogaira. Ha akkor hivatkoznak rá, úgy most is hivatkozhatnának - és az elnöki előjogokra való hivatkozás új helyzetet teremtene, az ugyanis legitim érv.

Ahogy a bankok esetében, úgy Trump beidézett munkatársai esetében sem tűnik úgy, hogy az elnök jogászainak erős érvei lennének igazuk mellett. De a beidézett munkatársak esete még inkább alkalmas időhúzásra. Ahhoz, hogy a kongresszus érvényt szerezhessen idézéseinek, vagy magának a törvényhozásnak kell lefolytatnia egy kvázi bírósági eljárást - ilyenre utoljára a második világháború előtt volt példa -, vagy az ügyészséghez kell fordulniuk. Ez utóbbi viszont elég sajátos helyzet, ugyanis az ügyészség az igazságügyi minisztérium, vagyis a végrehajtó hatalom, vagyis az elnök alá tartozik, aki pedig éppen azon dolgozik, hogy munkatársainak ne kelljen vallomást tenniük.

A 22-es csapdájából volna kiút: az alkotmányos vádemelés.

Persze ennek is megvannak a maga csapdái, Nancy Pelosi, a demokrata többségű képviselőház elnöke nem véletlenül óvja párttársait attól, hogy belevágjanak. Pelosi szerint az alkotmányos vádemelés politikailag nagyon megosztó volna - ezt a közvélemény-kutatások is megerősítik, melyek szerint az amerikaiak abszolút többsége, 56 százaléka ellenzi ezt -, másrészt addig, amíg a republikánusok egységesek Trump mögött, esélytelen is: vádat még lehetne emelni Trump ellen, ahhoz megvan a többségük a képviselőházban, de az ítéletet már annak a szenátusnak kéne meghoznia, ahol a republikánusoké a többség. És mert kétharmados többséggel dönthetnek csak az elnök bűnösségéről, nem két-három, hanem hanem húsz republikánus szenátort kellene átállítaniuk a maguk oldalára.

Mégis, a Washington Post értesülései szerint egyre több demokrata, köztük Pelosi legszűkebb környezetében is sokan egyre dühösebbek Trump időhúzó taktikájától, amelyre szerintük az alkotmányos vádemelés lehetne a megoldás. "A Mueller-jelentés és ez a támadás a törvényhozó hatalom ellen egyre nehezebbé teszi, hogy tartsuk magunkat Nancy utasításához, és kerüljük a vádemelést" - nyilatkozta Gerald E. Connolly, a képviselőház ellenőrzési bizottságának tagja. A lap úgy tudja, hogy a képviselőház vezetőségi értekezletén Pelosi maga is elismerte, hogy Trump cselekedeteivel maga építi fel maga ellen az igazságszolgáltatás akadályozásának vádját, de továbbra is fontosabbnak tartaná, hogy a képviselőházi többség birtokában a demokraták inkább törvények alkotásán, politikai programjuk megvalósításán dolgozzanak.

A Post szerint amúgy van alapja az alkotmányos vádemelésről folyó találgatásoknak. 1974 júliusában a képviselőház három pontban emelt vádat Richard Nixon ellen, ezek közül az egyik "a Kongresszus megsértése" volt - ez az, amikor valaki nem tesz eleget egy idézésnek -, egy másik pedig az, hogy Nixon "jogszerű indok és kifogás nélkül" nem bocsátotta a törvényhozók rendelkezésére a beidézett iratokat. Pont, ahogy most Trump is próbálja.