A Fővárosi Választási Bizottság elutasította a beadványt, ami szerint csalás történt a ferencvárosi választáson

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Egyhangúlag elutasította a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) Fléger Tamás, a Munkáspárt ferencvárosi jelöltjének beadványát, amiben csalásgyanús esetekre hivatkozva megtámadta a IX. kerületi polgármester-választás eredményét. Ezt a választást Baranyi Krisztina, az ellenzék jelöltje nyerte, de eddig nem tudta elfoglalni a hivatalát, éppen azért, mert a munkáspárti beadványra hivatkozva a kerület jegyzője ezt nem engedte neki.

Az FVB most arra hivatkozva utasította el Fléger kifogását, hogy az csak újsághíreket hoz fel a csalások bizonyítására, és ilyen esetekben a választási bizottság mindig így jár el.

Fléger egyébként pont olyan, csalásgyanús esetek miatt támadta meg az eredményt, amikről a választás napján Baranyi Krisztina adott hírt.

Baranyi csütörtökön, miután a jegyző nem engedte, hogy elfoglalja a hivatalát, ezt írta ki a Facebookra:

„Ma 16:00 órakor léptem volna hivatalba. 10 perccel a jogerőre emelkedés előtt megtámadták a polgármester-választás eredményét. Nyertek 3 napot. Ez két dolgot jelenthet. Vagy ennyire pitiáner, kisstílű a banda, vagy kell még idő, hogy eltüntessenek mindent, amiért börtönbe mehetnek. Rettegnek. Van miért.”

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.