Borkai-ügy: Két nyomozást is indított a Nemzeti Nyomozó Iroda

POLITIKA
2019 október 22., 16:18
comments 104

Tegnap a DK kérdezett a parlamentben a Borkai-ügyről, amire Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár azt válaszolta, hogy nyomozás folyik, de éppen emiatt további tájékoztatást nem adott.

A 444 még múlt hét közepén tette fel a rendőrségnek az alábbi kérdéseket:

  • „Borkai Zsolt győri polgármester a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy feljelentést tesz a róla megjelent videók miatt. Érkezett ilyen feljelentés a rendőrséghez?”
  • „Indult nyomozás/nyomozások a polgármester feljelentése alapján? Milyen bűncselekmény gyanúja merült fel?”
  • „Más feljelentés alapján indult nyomozás az ügyben?”

Az ORFK Kommunikációs Szolgálata kedd délután válaszolt: „A rendőrségre több bejelentés is érkezett. Az országos rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese a bejelentésekben foglaltak vizsgálatára a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát (KR NNI) jelölte ki. A KR NNI jelenleg

személyes adattal visszaélés és más bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, valamint hűtlen kezelés és más bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat két nyomozást.

A további bejelentésekben szereplő különböző vélelmek megalapozottságát a nyomozó hatóság feljelentés kiegészítés keretében vizsgálja.”

Borkai ügyével kapcsolatban a Jobbik és Hadházy Ákos is a hatóságokhoz fordult. Az Index múlt pénteken számolt be róla, hogy a legnagyobb magyar feljelentő, Tényi István „több feljelentést is tett a szexbotrányba keveredett győri polgármester miatt. Kábítószer birtoklása mellett a kiszivárgott szexvideók miatt személyes adattal való visszaélés, de hűtlen kezelés miatt is a rendőrséghez fordult.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.