18 éve fordult elő utoljára, hogy Orbán Viktor Magyarországon volt, de nem beszélt nagygyűlésen október 23-án. Most a Zeneakadémián, gondosan válogatott vendégek előtt volt Orbán-beszéd, táblamutogató Hadházyk és sípoló DK-s nénik nélkül. Már az önkormányzati választások éjszakáján sem állt közvetlenül publikum elé Orbán, a hagyopmánnyal szakítva nem értékelt a Bálna melletti színpadon, hanem csak bent, regisztrált vendégek előtt. 

A hivatalos indoklás szerint a kellemes nyári időjárás ellenére azért maradt el a megszokott október 23-i szabadtéri rendezvény, mert az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy Orbánnak lesz-e jelenése Brüsszelben a Brexit miatt. Nélküle a jelek szerint a Fidesz nem mer belevágni egy nagygyűlés megszervezésébe, pedig hát van egy miniszterelnök helyettes, Semjén Zsolt, a KDNP-vel a háta mögött. Vagy Kövér László is elmondhatta volna a Közszolgálati Egyetem helyett a Terror Házánál, hogy a fékek és egyensúlyok rendszere hülyeség, felejtsék el. Nagy tapsot kapott volna. 

A Zeneakadémián fideszes politikusok és diplomaták hallgatták Orbánt, de nagyon sok szék üresen maradt. A miniszterelnök a helyszínválasztást azért nevezte méltónak és igazságosnak, mert itt végzett Cziffra György, aki 1956. október 22-én az Erkel Színházban játszotta Bartók második zongoraversenyét. Orbán elmesélte, hogy Cziffra kezét korábban eltörték a kommunisták, bányában dolgoztatták, amikor szabadult, újra kellett tanulnia zongorázni. Ezért az több volt, mint koncert, feltámadás volt, a lelkes közönség pedig hazafelé menet letépkedte a falakról a kommunista gyalázatot. 

Orbán a beszédében többször megemlítette 1956 hőseit, a pesti lányokat és srácokat, akik bátran összekapaszkodtak a megszállók és helytartóik ellen. „Vitte őket a hit, hogy fordíthatnak hazájuk sorsán, mert érezték, ha folytatódik a szovjet világ, a magyar életből semmi sem marad. Ezer év története foszlik semmivé, és minden elvisz, felmar és felemészt a vörös iszap, hitet kultúrát, családot, barátokat. Mindent felforgat és szétdobál, ami az életnek értelmet ad, és amiből otthont és hazát építhet az ember” – mondta Orbán. Szerinte az 56-osoknak nem maradt más lehetőségük, mint harcolni a talpalatnyi földért, ami még az övé. Mert a villámcsapás erejével hasított a magyarokba, azokba is, akik nem hazafias nevelést kaptak, hogy nekünk magyaroknak ez az egy hazánk van. Nincs másik. 

Egy Márai-idézetet hozva azt mondta, „a haza mi vagyunk mind, szőrüstül bőröstül”. Ez a törvény, de szerinte törvény az is, hogy „haza csak addig van, amíg van, aki szeresse, amíg van, aki áldozatot hozzon érte. Törvény, hogy haza csak ott van, ahol hazafiak is vannak, és haza csak addig van, amíg a hazafiak többen vannak, mint a muszka vezetők, az idegen zsoldban állók, a mindenkori nemzetközi brigádok magyar tagjai együttvéve. A hitványság mindig összeadódik, a kérdés csak az, hogy a hazafiak hajlandóak-e összeadódni”. 

Orbán az elmúlt három évben ezen a ponton kezdte Brüsszel Birodalomnak nevezni, és tért át a migránsozásra, a keresztény kontinensre titkos világösszeesküvés keretében törő muszlimokra, és pesrze arra, hogy mi, ahogy az elmúlt ezer évben annyiszor, megint megvédjük Európát. 

Most ez elmaradt. Sokkal kevésbé harcias példákat és képeket hozott ezúttal a miniszterelnök. Azt mondta, hogy mi 1956-ban is szabad magyar és európai életformát akartunk magunknak, szabad és független Magyarországot a nemzetek Európájában. Ebben szerinte nem is volt ellentmondás, mivel Európa nyugati fele akkor még valóban a szabad nemzetek közös hazája volt.

(Hol van ez attól, amit tavaly mondott például: „Ki gondolta volna ezek után, hogy újra lábra kaphat az Európát már többször is romba döntő birodalmi gondolat? Ki gondolta volna, hogy mások akarják megmondani nekünk, hogy kikkel éljünk együtt a saját hazánkban? Ki gondolta volna, hogy koholmányok alapján nekitámadnak Magyarországnak vagy Lengyelországnak, s megfenyegetik Romániát és Szlovákiát, sőt még Olaszországot is?”)

Most nagyon visszafogottan fejtegette tovább ezt a gondolatsort (semmi végveszély, háborús retorika): „Régi intelem, hogy egyetlen ország, város és ház sem maradhat meg, amely meghasonlik önmagával. Se Európa, se Magyarország nem maradhat meg, ha önmaga ellen fordul, és szembe megy mindazzal, ami élteti, ha szakít a szabadság, függetlenség és keresztény testvériség hármas fundamentumán létrejött tiszteletre méltó életformával, amely Európát és benne Magyarországot a világtörténelem legsikeresebb földrészévé tette.”

Tavaly ez még valahogy így hangzott: „Akik az Európai Unióból európai birodalmat akarnak gyúrni, kivétel nélkül mind bevándorláspártiak. Az európaiság mércéjévé tették a migránsok beengedését, és elvárják, hogy minden ország és nép haladéktalanul alakítsa magát multikulturálissá. Ma már látjuk, szándékosan nem éltek a hatalmas rendőri és katonai erejükkel, szándékosan nem védték meg Európát a migránsok tömegeitől. (…)Nemzetállamok nélküli Európa, nemzeti gyökereitől elszakított elit, szövetség a multinacionális erőcsoportokkal, koalíció a pénzügyi spekulánsokkal. Ez lenne itt Soros György paradicsoma.”

Most se Soros, se Brüsszel, se migránsok. Orbán azzal zárta, hogy szerinte a mai pesti srácok és lányok, ha kellene, ugyanolyan fényesen helytállnának, mint elődeik 1956-ban, az Isten, haza, család hármast ajánlotta továbbra is a magyarok figyelmébe, majd azzal köszönt el: Gloria victis, dicsőség a hősöknek. Ami amúgy nem a latin mondás fordítása.