Kövér László: Az 1980-as években nagyobb volt a szellemi szabadság az ELTE-n, mint most

politika
2019 október 25., 10:05
comments 199

Az Országgyűlés elnöke kedden a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen volt vendég, ahol az előadás fő témája a Fidesz megalakulása volt, de szó esett a választásról, az ellenzékről, sőt a jogállamról is.

Azóta kikerült egy videó is a beszélgetés első – egyébként kevésbé érdekes részéről –, ennek a végén Kövér László láthatóan nem elégedett a felsőoktatással, ugyanis arról is beszélt, hogy az 1980-as években nagyobb volt a szellemi szabadság az ELTE-n, mint most, a Fidesz kormányzásának 10. évében:

link Forrás

„És akkor még nem mennék bele abba, hogy az állami egyetemeken, azokon mondjuk – hogy mondjam – a nyolcvanas évek szellemi szabadsága meg a mostani, az nem összevethető, és a fejlődés nem fölfelé megy, hanem – hogy mondjam – nosztalgiával gondolok vissza egyetemista koromra, hogy milyen szellemi szabadság volt az ELTE jogi karán az állampárt alatt párttag tanszékvezetőkkel meg dékánokkal meg rektorokkal, ahhoz képest, ami ma van az ELTE-n.”

Vélhetően nem a kormányt, hanem a tudományos életet bírálta, de hogy miben lehetett szabadabb az akkori légkör, az nem derült ki, pedig érdekes elmélet, tekintve, hogy akkor a diákok külföldre sem nagyon utazhattak, illetve mégiscsak egy szocialista autokráciában éltek.

Kövér nem csak ebben a tekintetben sírta vissza a szocializmust. Az Index tudósítása szerint arról is beszélt, hogy ha nem csinálunk valamit, ez egy rettenetes világ lesz, amihez képest a kommunizmus, főleg az 1960-as évek utáni rész, egy paradicsomi világ volt: „Voltak közösségek, emberi dimenziók, családok, összejártak a családok (…) Az emberek beszélgettek, szerették egymást, segítettek egymásnak, találkoztak, véleményt cseréltek.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.