Összecsaptak a rendőrökkel a tüntetők Irakban, legalább hatan meghaltak

Legalább hat tüntető vesztette életét szombaton Irak fővárosában, Bagdadban, és a dél-iraki Naszírijában a biztonsági erőkkel vívott összecsapásokban.

Összecsapások Bagdad központjában, a Tahrir téren 2019. október 26-án.Fotó: Murtadha Sudani/Anadolu Agency

Bagdadban tiltakozók ezrei próbáltak behatolni a város központjába a védett kormányzati zöld zónába. A biztonsági erők könnygázaztak, miközben a tüntetők megpróbálták eltávolítani a betonakadályokat a zónába vezető hídról. A hivatalos tájékoztatás szerint itt három tüntető vesztette életét, mindannyiukat könnygázgránát találta el.

A belügyi tárca szerint néhány munkatársa életét vesztette, miközben a rendőrség párbajt vívott erőszakos tüntetőkkel, számokat ugyanakkor nem közöltek a veszteségekről.

Naszírijában is hárman haltak meg, őket a hivatalos tájékoztatás szerint akkor lőtték agyon a biztonsági erők, amikor a tüntetők megostromolták egy tartományi hivatalnok irodáját.

Az AP amerikai hírügynökség szerint legalább 48 ember lelte halálát azóta, hogy a héten újrakezdődtek a kormányellenes tüntetések, amelyekben október elején már 149 ember vesztette életét. A spontán kialakuló, vezetők nélküli tiltakozások a 2003-as amerikai megszállást követően hatalomra került politikai vezetés ellen irányulnak, amelyet sokan tesznek felelőssé a kiterjedt korrupcióért és az elégtelen közszolgáltatásokért.

Az iraki belügyminisztérium és a hadsereg szombaton közleményeket adott ki, melyekben azt állították, hogy egyes tüntetők arra használták fel a megmozdulásokat, hogy kormányzati épületekre és politikai pártok irodáira támadjanak. A síiták uralta kormány elleni tiltakozások nagyrészt a síita többségű területekre koncentrálódnak. (Via MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.