A Borkai-faktor: Győrben a választás után eltűntek a szavazólapok összesítései

választás
2019 október 28., 13:14
comments 521

A Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Bizottság a múlt héten újraszámolta ugyan a szavazatokat Győr mind a 96 választókörzetében, és újra a Fideszből időközben kizárt Borkai Zsolt polgármestert hozta ki győztesnek, de az ellenzék szerint a választás lebonyolításakor szabálytalanságok történtek. A 24.hu úgy tudja, a Győri Ítélőtáblának a héten kell döntenie arról, hogy helyt ad-e az aggályaiknak.

A győri ellenzék szerint ugyan a választási bizottság lezárta a szavazatszámlálást, de nem lehetett hitelt érdemlően megállapítani, hogy pontosan annyi polgármesteri szavazólapot szállítottak-e ki az egyes választókörzetekbe, mint amennyi visszakerült.

Az üres szavazólapok átvételi listája a kiszállításhoz használt dobozok oldalára volt felragasztva, de a dobozok (egyetlen szavazókör kivételével) eltűntek.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Bizottság két ellenzéki tagja (a DK-s Csanaki István és az MSZP-s Eredics Imre) a bíróságnak nyilatkozva megerősítette, hogy a testület ülésein többször is hiába kérte a kiszállított polgármesteri szavazólapok hivatalos kimutatását.

Az ellenzéki TVB-tagok a bizottságban az október 20-án indított újraszámolás elején is szóvá tették, hogy nincs lista, ezért a testület végül felvette a kapcsolatot a választás lebonyolításáért felelős Csörgits Lajos aljegyzővel, aki közölte: a listák a dobozokon voltak, de azok nem kerültek vissza a számlálókhoz, mert a leadott szavazatokat és a dokumentumokat mindenhol IKEA-s dobozokba csomagolva szállították be a bizottsághoz, és azt állította, őt nem kötelezte jogszabály a lista elkészítésére.

Az ellenzéki TVB-tagok szerint emiatt nem volt mivel összevetni a leadott érvényes, az érvénytelen és a fel nem használt szavazólapok mennyiségét. A lap úgy tudja, a dobozokkal együtt a szavazóköri pecsétetek és a választási kellékek is eltűntek.

A 24.hu felidézte, hogy a Borkai-botrányt kirobbantó „Az ördög ügyvédje” blog a „győri polipot” bemutató posztjában Csörgits nevét is megemlítette, őt Borkaiék hivatali végrehajtójaként emlegetve. Csörgits azóta sem tisztázta magát. (24)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.