Jogerős: Győr Borkai Zsoltot választotta polgármesteréül

választás
2019 október 29., 19:49
comments 170

A szavazatok részleges újraszámlálása után jogerősen is Borkai Zsolt lett Győr polgármestere – közölte Ferenczy Tamás, a Győri Ítélőtábla szóvivője az MTI-vel.

Borkai Zsolt – aki a kormánypártok támogatásával indult, majd a választás után kitették a Fideszből – 19 308 érvényes szavazatot, míg Glázer Tímea (DK-MSZP-Momentum-Jobbik-LMP) 18 662 érvényes szavazatot kapott az október 13-i önkormányzati választáson.

Ferenczy Tamás azt mondta, a helyi választási bizottság határozatával szemben Glázer Tímea fellebbezést nyújtott be a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Bizottsághoz, amiben a szavazatok újraszámolását kérte. Az újraszámolás után a területi választási bizottság határozata szerint Borkai Zsolt 7, Glázer Tímea pedig 10 érvényes szavazattal kapott kevesebbet.

A területi választási bizottság határozatával szemben az MSZP, mint jelölő szervezet nyújtott be bírósági felülvizsgálati kérelmet a Győri Ítélőtáblához. Azt kérték, a polgármester-választás eredményét a táblabíróság semmisítse meg, és ismételtesse meg a választást.

A kérelem indoka szerint nem lehet ellenőrizni az egyes szavazókörökbe kiszállított szavazólapoknál az átadás-átvételi nyilvántartást, mert a helyi választási bizottsághoz nem a Nemzeti Választási Iroda által rendszeresített kartondobozokban érkeztek vissza a szavazatok, hanem egy műanyag dobozban, aminek az oldaláról hiányoztak azok a listák, amik azt tartalmazták, hogy mennyi szavazólap került az adott szavazókörbe.

Azt is kérte az MSZP, hogy az ítélőtábla számolja újra a polgármesteri szavazatokat és változtassa meg a területi választási bizottság határozatát.

Ferenczy Tamás elmondta, hogy az ítélőtábla az elsődleges felülvizsgálati kérelmet nem vizsgálhatta meg, mert a kérelem tárgya, vagyis a megsemmisítés és a választás megismétlése nem volt tárgya a korábbi területi választási bizottsági eljárásnak. Olyan jogsértést, amire korábban nem hivatkoztak, nem vizsgálhat az ítélőtábla – mondta.

A másodlagos felülvizsgálati kérelem során a táblabíróság csak azokat a polgármesteri szavazatokat számolta újra, amiket az MSZP megjelölt a kérelmében. A bíróság megállapítása szerint ugyanis tényleg hiányos volt a területi választási bizottság határozatának indoklása, de a rendelkezésre álló további iratokból, többek közt a szavazatokat újraszámoló jegyzőkönyvekből és a szavazólapokból megállapítható volt, hogy a területi választási bizottság mire alapozta határozatát, ezért nem volt szükség a teljes újraszámolásra.

Azokat a szavazatokat számolták újra, amiket a helyi választási bizottság először érvényesnek, majd a területi választási bizottság érvénytelennek nyilvánított, vagy fordítva. Ezek alapján a területi választási bizottság határozatához képest Borkai Zsolt hárommal, Glázer Tímea pedig eggyel több érvényes szavazatot kapott. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.