Az orosz legfelsőbb bíróság betiltotta az Emberi Jogokért mozgalmat

Új fejezet kezdődik a 444 életében.

Felszámolta és töröltette a jogi személyek nyilvántartásából az orosz legfelsőbb bíróság pénteken a az egyik legrégebbi és legismertebb orosz jogvédő mozgalmat. Az Emberi Jogokért szervezet beszántását az igazságügyi minisztérium kérvényezte formai és eljárásbeli hibákra hivatkozva, például, hogy egy tavalyi ügyészségi vizsgálat során nem küldte meg időben a megfelelő dokumentumokat. Az igazságügyi tárca keresetében azzal érvelt, hogy a jogvédő szervezet

tevékenységével "durván megsérti" mind az orosz jogrendet.

A szervezet vezetője Lev Ponomarjov hiába kérte a tárgyalás elhalasztását, a legfelsőbb bíróság szerint a 13 elkövetett törvénysértés közül négy korrigálhatatlan. Az ítélet ki kihirdetését követően Ponomarjov kijelentette: 


sem Moszkvában, sem országosan nem szüntetik be a tevékenységüket. 

(MTI)

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.