Rakéta-sorozatvetőt tesztelt Észak-Korea

Megerősítette a dél-koreai hadsereg csütörtöki beszámolóját Észak-Korea állami hírügynöksége: valóban óriási rakéta-sorozatvetőt teszteltek a diktatúrában, írja a Reuters. A hivatalos közlés szerint a próba sikeres volt. Előző nap a japán védelmi minisztérium még ballisztikus rakétatesztről adott hírt, amit Tokió el is ítélt, hiszen az ENSZ-tilalom ellenére hajtott végre fegyverkísérletet. 

A KCNA phenjani hírügynökség szerint a 

a rakéta-sorozatvetőnek ez volt a harmadik tesztje, az első kettőt augusztusban, illetve szeptemberben hajtották végre.

Hangsúlyozták, hogy a siker bizonyítja, hogy "Észak-Korea folyamatosan halad előre a fegyverzetfejlesztésben, miközben az Egyesült Államokkal elkezdett tárgyalásai kudarcba fulladtak." Állításuk szerint a rakéta-sorozatvető "képes váratlan támadásban teljesen megsemmisíteni több ellenséges célpontot is." 

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.