Hasszán Róháni: Elkezdik a fordói létesítmény centrifugáinak feltöltését urángázzal

külföld
2019 november 05., 20:47
comments 159

Irán szerdán elkezdi a fordói atomlétesítmény centrifugáinak feltöltését urángázzal, egy újabb lépést téve a 4 éve hathatalmi atommegállapodásban vállalt kötelezettségek fokozatos felmondásában – közölte Haszán Róháni iráni elnök az állami televízióban.

Róháni azt mondta, a fordói centrifugák feltöltésével kezdetét veszi a kötelezettségek felmondásának negyedik szakasza. Teherán tisztában van azzal, hogy az aláíró országokat érzékenyen érinti a fordói centrifugák újratöltése, de ezek a lépések mind visszafordíthatók, és Teherán tartani fogja magát az atomalkuhoz, ha a többiek is ezt teszik. Róháni 2 hónapot adott nekik erre.

„Nem tudjuk egyoldalúan elfogadni azt, hogy teljesen eleget teszünk a vállalásainknak, és ők (az aláírók) nem teljesítik a kötelezettségeiket” – mondta az iráni elnök, de a beszédében nem tért ki arra, hogy a centrifugák feltöltése után újraindul-e az urándúsítás Fordóban.

A fordói létesítmény 1044 centrifugáját töltik fel gáz halmazállapotú uránnál, ami jelentős fejlemény, mivel a 2015-ös nukleáris megállapodással összhangban ezek a centrifugák eddig üresen forogtak.

photo_camera Illusztráció: Kiss Bence/444

Később Ali Akbar Szálehi, az Iráni Atomenergia-ügynökség (AEOI) vezetője bejelentette: Irán 5 százalékosra dúsítja az uránt a fordói atomlétesítményben. Teherán szükség esetén akár 20 százalékosra is dúsíthatná az uránt, „de jelenleg erre nincs szükség” – mondta. Bár az atomalku legfeljebb 3,67 százalékosra korlátozza az urándúsítás tisztaságát, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) már augusztus végén arról számolt be, hogy Irán 4,5 százalékosra emelte a dúsítás fokát.

Szálehi hétfői közlése szerint pedig újabb 30 korszerű, IR-6-os típusú urándúsító centrifugát helyeznek üzembe, ezzel megduplázva a számukat 60-ra, amit ugyancsak tilt a 2015-ös atommegállapodás. Az AEOI vezetője azt is mondta, hogy egy IR-9-es jelzésű új prototípuson is dolgoznak, ami az atomalkuban megengedett berendezésekhez képest 50-szer gyorsabban képes uránt dúsítani.

A briteknek ez nemzetbiztonsági fenyegetés

Dominic Raab brit külügyminiszter kedden „nemzetbiztonsági fenyegetésnek” minősítette Irán újabb lépését, azok „egyértelműen megsértik a megállapodást, és veszélyt jelentenek nemzetbiztonságunk számára”. „Előrelépést akarunk elérni konstruktív nemzetközi párbeszéden keresztül, de ehhez Iránnak tartania kell magát az általa vállalt kötelezettségeihez, és sürgősen vissza kell térnie az egyezmény teljes mértékű betartásához” – mondta.

Franciaország felszólította Iránt, hogy vonja vissza a kötelezettségvállalásai fokozatos felmondásáról hozott döntéseit. „Irán november 5-i bejelentése, hogy növelje dúsítási kapacitását, szembemegy a bécsi megállapodással, ami szigorúan korlátozza a tevékenységet ezen a téren” – mondta Agnes von der Mühll francia külügyi szóvivő. „Partnereinkkel jelenleg a NAÜ következő jelentését várjuk Irán bejelentéseivel és intézkedéseivel kapcsolatban” – mondta. Franciaország továbbra is elkötelezett az egyezmény iránt, és felszólította Iránt, hogy teljesen tartsa be a kötelezettségeit, működjön együtt a NAÜ-vel ebben a megállapodásban és egyéb nukleáris kötelezettségvállalásokban.

Trump felrúgta az atomalkut, Irán nem enged

Tavaly májusban Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan kiléptette az USA-t az atomalkuból, és azóta többször is szankciókkal sújtotta Iránt, hogy egy új, szigorúbb egyezségre bírja rá a teheráni vezetést. Irán eddig ettől elzárkózott, és júniustól elkezdte fokozatosan felmondani az atomalkuban vállaltakat. Eddig három lépésben tette ezt, és minden újabb fázisban határidőket szabott a többi aláíró országnak, hogy tegyenek az amerikai szankciókért kárpótlást nyújtó intézkedéseket. A NAÜ már augusztus végén jelentette, hogy Irán meghaladta a dúsított uránkészletére vonatkozó 202,8 kg-os és az urándúsítás tisztaságára vonatkozó 3,67 százalékos határértékeket.

A Fordóban lévő centrifugák első generációs, IR1-es típusúak. Az atommegállapodás értelmében a sokáig titokban tartott fordói urándúsító létesítmény nukleáris kutatóközponttá válik, amiben legalább 15 évig nem dúsíthatnak uránt, az ottani centrifugák nem tölthetők fel gáz halmazállapotú uránnal. Irán egyedül a natanzi létesítményben lévő 5060 darab IR-1-es centrifugával folytathatott urándúsítást. Azt is vállalta, hogy 2030-ig nem épít újabb urándúsító berendezést, 2025-ig 19 ezerről hozzávetőleg 6 ezerre csökkenti az urándúsításhoz használatos centrifugái számát, és kizárólag régebbi típusú, kisebb teljesítményű centrifugákat alkalmaz. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.