A Borkait leleplező blog szerint a polgármester csak azért vette fel a mandátumát, hogy eltüntesse a nyomokat

Borkai Zsolt lemondása után újra életjelet adott magáról a kurvázós felvételeket kiszivárogtató Ördög ügyvédje blog. Újabb bizonyítékokat most sem hozott nyilvánosságra, de a győri polgármesterrel kapcsolatban megjegyezte: 

Borkai, szégyent hoztál mind a családodra, mind a győriekre, hogy eddig nem mondtál le.Ismerlek, tudom, hogy csak azért vetted fel a polgármesteri mandátumodat erre a kis időre, hogy megpróbáld eltüntetni a lopásaid nyomait.

Azt is tudom, soha nem mondanál le, ha erre a Fidesz vezetői nem kényszerítenének.
Ők pedig ezt nem a kurvázásod, hanem külföldön tárolt korrupciós pénzeid miatt teszik. Arról nem is beszélve, hogy a kurvák is be fogják vallani, hogy drogoztatok a hajón.

Borkai, az elkövetkező napokban ne hozz döntést, ne vegyél tollat a kezedbe, ne írj alá semmit a lemondásodon kívül!

Fotó: Krizsán Csaba/MTI/MTVA

Az önkormányzati választások előtt kirobbant botrány ellenére Borkait újraválasztották, és bár  két nappal később a polgármester kilépett a Fideszből, de arról beszélt, hogy az elkövetkező időszakban független polgármesterként folytatja, és azt hangsúlyozta, hogy  mivel a győriek úgy döntöttek, hogy az elmúlt 13 év sikere közös munka volt, ezért egy ilyen felhatalmazás után nem teheti meg, hogy visszalépjen. Mint fogalmazott, az elkövetkező öt évben Győr város polgármestereként fog tevékenykedni. 

De úgy tűnik ez sem volt elég a kármentésre, mivel október végén már a kormánypárti Magyar Nemzetben is a lemondását követelték, majd a Magyar Olimpiai Bizottságból is visszahívták. De Borkai mindennek ellenére még múlt csütörtökön is úgy nyilatkozott, amikor átvette a megbízó levelét : 

„Azt tudom ígérni a győrieknek, hogy az elkövetkezendő időszakban is az elmúlt időszakhoz hasonló intenzitással igyekszem közreműködni és fejleszteni a várost a képviselő-testülettel.”  Borkai szerdai nyílt levelében újra kijelentette, hogy sem kábítószert nem fogyasztott, sem korrupciós ügyekben nem volt érintett.