Karácsony jelezte a kormányülésen, hogy kellene egy Budapest-törvény, de Orbán szerint nem kell

A kormányülés után nem Orbán Viktor, hanem csak Gulyás Gergely állt ki a Karmelita kolostor épülete elé, hogy közös sajtótájékoztatót tartson Karácsony Gergellyel. Az új főpolgármester azt mondta, hogy az első találkozás elindította a közös munkafolyamatot, ennek az alapja pedig az a megállapodás, amit Tarlós István kötött a kormánnyal. Még december elején beszélhetnek a fejlesztési tanácsban. 

Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Karácsony lát lehetőséget arra, hogy a programja megvalósításához a kormányt szövetségesnek nyerjék meg. 

Karácsony a kormányülésen felvetette, hogy legyen Budapest-törvény, de erre Orbán jelezte, hogy a kormánynak nincs ilyen szándéka. Kérte azt is a kormánytól, hogy a Fővárosi Önkormányzat részletesen tájékozódhasson az atlétikai stadionról, majd a közgyűlés novemberben tud erről dönteni.  

A Liget Projektről tárgyalva egyetértettek abban, hogy a közlekedési fejlesztésekben együtt kell működniük. És a Városligetre terhelt autóforgalom csökkentése érdekében fontosnak tartják a Szegedi úti felüljáró megépítését. Karácsony szerint ez volt a mai tárgyalások egyik konkrét eredménye.

Gulyás Gergely, aki a kampányban még a pénzek megvonásával fenyegetőzött, most azt mondta, hogy demokráciában a választók döntését tiszteletben kell tartani, ezért partnerként tekintenek Karácsonyra, és továbbra is működtetik azokat a csatornákat, amiket még Tarlós Istvánnak nyitottak meg. 

Megbeszélték, hogy a kispesti stadion befejezését és a kézilabda vébére készülő csarnok befejezését mindkét fél támogatja. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette, hogy nem kívánnak Budapesten olyan fejlesztéseket végigvinni, amik sem a kerületek, sem a főpolgármester támogatását nem élvezi. 

Tárgyaltak a kerületek által működtetett járóbeteg-ellátásról is. Szóba jött a közösségi közlekedés finanszírozása is, amiről Karácsony elmondta, hogy a fővárosnak, a lakosoknak és a kormánynak egyharmad-egyharmad arányban kellene finanszíroznia, de azt tapasztatlat a felhúzott szemöldökök alapján, hogy ez az ötlet nem aratott átütő sikert. Ehhez Gulyás hozzátette: korábban is születtek olyan döntés, amik a BKV járműparkjának jelentős megújítását segítik elő.

A sajtótájékoztató után Karácsony a 444-nek elmondta, hogy a tárgyalás hangulata nem volt derűs hangulatú, de azért fagyosnak sem nevezné. Szerinte az elmúlt 9 év után a kormány nincs hozzászokva, hogy nem minden narancssárga az országban. Fontos szabály, hogy a korábban létrejött megállapodás fennáll, és ezen nem változtatnak.