Csányi: szidjanak engem, csak ne legyenek rasszisták

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke arra kéri a szurkolókat, hogy a két novemberi válogatott mérkőzésen olyan sportszerűen biztassák a csapatot, ahogy tették és teszik ezt a Ferencváros drukkerei a magyar bajnok Európa-liga-találkozóin.

"A Magyar Labdarúgó Szövetség csatlakozott ahhoz az UEFA-konvencióhoz, miszerint zéró toleranciát alkalmazunk a rasszizmussal szemben" - emlékeztetett a közmédiának adott interjúban. A hazai szövetség sem tud kivételt tenni, mint ahogy az európai sem fog.

"A huhogás, a cigányozás, zsidózás, sorolhatnám, ezek a rasszista történések a stadionban és a pályán is nagyon súlyos büntetést írnak elő. És nagyon fix, pontos szabályozás van, hogy milyen büntetést szabhat ki a fegyelmi bizottság. Ezért mi nem kaphattunk mást, mint teljes stadionbezárást a szlovák meccs után" - utalt a szeptember 9-i, budapesti mérkőzésen történt szurkolói rendbontásokra, illetve a kiszabott büntetésekre.

Csányi emlékeztetett rá, hogy a magyarok visszaesőnek számítottak, míg a szlovákok nem, amiatt kaptak ők végül enyhébb büntetést.

"Ami nagyon fontos, hogy jöhetnek a súlyosabb büntetések, mint a pontlevonás, vagy akár az európai versenyekből való kizárás. Tehát kérem a szurkolókat - megértem, hogy indulatosak, hogy szidják az MLSZ-t - ugye lehet bu.i MLSZ, a legújabb a szar..zi MLSZ -, szidjanak engem, csak ne legyenek rasszisták. Ne adják fel a magas labdát, hogy megbüntessenek bennünket, mert sajnos kényszerpályán vagyunk" - mondta.

Követendő példaként említette a Ferencvárost.

"Csodálom, és örömmel láttam, hogy a Fradi kupameccsein lehetett jó hangulatot teremteni és támogatni a csapatot petárdák és rasszizmus nélkül is. Csak gratulálni tudok a Fradi vezetésének és szurkolóinak is ahhoz a magatartáshoz, amit tanúsítottak. Az lenne a jó, ha ez a magatartás a válogatott meccseken is visszaköszönne" - tette hozzá.

A magyar válogatott jövő pénteken Uruguayt fogadja a Puskás Ferenc Aréna avatóján, majd 19-én sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőt játszik Cardiffban Walesszel.

Az MLSZ elnöke a jelek szerint kizárólag a nemzetközi figyelmet kapó válogatott meccseken ennyire kényes a rasszizmusra: szövetsége nemrég mindössze 200 ezer forintos büntetést szabott ki az NB2-es Dorogra, miután annak szurkolói egész meccsen át durván zsidózták a vendég MTK drukkereit, hogy pár héttel később egymillió forintra büntessék a Vác elleni meccsen néhány füstgyertyát meggyújtó MTK-sokat.

(via MTI)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 8,5 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.