Kövér László sorrendbe állította Borkai Zsoltot, Horn Gyulát és Gyurcsány Ferencet

Tbg
POLITIKA
2019 november 10., 09:13
comments 541

Még mindig zavar lehet a kormánypárti szavazók fejében Borkai Zsolt, Győr volt polgármesterének megítélése miatt, ugyanis a Fidesz második számú politikusa, Kövér László házelnök terjedelmes okfejtését tette közzé az MTI a téma kapcsán.

A házelnök a Kossuth rádióban beszélt hosszan arról, hová kell tenni fejben Borkai Zsoltot, aki az elmúlt hetekben nem városvezetői képességeiről, hanem lengén öltözött lányokkal folytatott tornamutatványairól lett ismert.

Kövér szempillantást alatt történelmi távlatokba helyezte a Borkai-ügyet, amelyhez két tekintélyes referenciapontot jelöl ki, Horn Gyulát és Gyurcsány Ferencet. Az így kialakult morális háromszögben már könnyebben lokalizálható az a szuperpozíció, amelybe Borkai Zsolt került.

Borkai Zsoltnak "az egyébként magánbűnök körébe tartozó erkölcsi botlása" a politikában szemlátomást megbocsáthatatlan bűnnek tetszik, de Gyurcsány Ferencnek vagy Horn Gyulának a "nemzet ellen elkövetett bűneinek sorozata" szemlátomást a megbocsátható bűnök sorába tartozik, idézi az MTI Kövért.

Mint látható, a jól rekonstruált történelmi-morális térben Borkai Zsolt felágaskodik az időközben eltörpülő szocialista miniszterelnökök mellett. Kövér ezután -  senkit sem hagyván a morális szakadék szélén - Horn és Gyurcsány között is felállította a relációkat:

...nincs annál nagyobb bűne a rendszerváltozásnak, mint hogy négy évvel az első szabad választás után éppen "egy fegyverrel a saját népe ellen harcoló hazaárulót" jelölt az MSZP a miniszterelnöki székbe. A házelnök Horn Gyulát azonban "egy grál lovagnak, egy nemzeti hérosznak" nevezte Gyurcsány Ferenchez képest, akit "egy pitiáner, senkiházi nemzetárulónak" titulált.

A házelnök végül újra végigfut a számításon és összehasonlítja a legalacsonyabb és a legmagasabb értéket:

...a Gyurcsány Ferenc által elkövetett bűnök - "az őszödi beszédtől a lovasrohamon, rendőrrohamon keresztül az összes hazudozásáig, amiről ő beszélt" - és a Borkai Zsolt által elkövetett erkölcsi kisiklás nem mérhető össze. 

Kövér László végül elárulja, nem büszkék arra, amit Borkai művelt, de:

"...arra viszont igen, hogy a nemzeti oldalon nem lehet következmények nélkül ekkorát hibázni."

A házelnök szerint Borkai "olyan ember, aki olimpiai bajnokként Magyarországnak szerzett dicsőséget, aki Győr polgármestereként jól működő, fejlődő, prosperáló és gazdag várost ad át majd az utódjának. Nem "egy teljesítmény nélküli, senkiházi nyikhajról", nem olyan emberről van szó, aki a nemzeti érdekek szempontjából jelentős teljesítményt rombolt le azzal az egyetlen botlással, amit nyilvánosságra tártak. " 

Borkai Zsolt csak a héten mondott le a polgármesteri tisztségről, amit már a botrány kirobbanása után nyert el. A búcsúülést botrányos jelenetek kísérték. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.