A DK azért nem szavazta meg a menekültek tengeri mentéséről szóló nyilatkozatot, mert abba bekerült a kötelező kvóta

POLITIKA
2019 november 11., 19:16

Nemrég közepesen nagy vihart kavart, hogy a Demokratikus Koalíció négy képviselője is nemmel szavazott egy, az Európai Parlament bizottsága elé kerülő javaslatra, amely a Földközi-tengeren a menekültek mentésén javítana. A javaslat két szavazat híján bukott el. A DK húzását a Momentum is kritizálta.

Molnár Csaba, a DK egyik EP-képviselője a hvg.hu-nak most azt mondta, hogy „az utolsó pillanatban egy módosító javaslat is belekerült, ami a kötelező áttelepítési kvóta bevezetésére szólította volna fel az Európai Bizottságot. Ennek létrehozását azonban a Demokratikus Koalíció soha nem támogatta, mert semmi esély nincs az elfogadására.”

Ugyanakkor Molnár tagadta, hogy nem támogatnák a tengeri mentést, amit „alapvető emberi jogi kötelességnek” nevezett, az erről szóló részeket és módosító javaslatokat természetesen meg is szavazták.