Momentum: A DK a Fidesszel együtt szavazta le a menekültek tengeri mentéséről szóló javaslatot

Nemcsak a Fidesz képviselői, de a Demokratikus Koalíció frissiben az Európai Parlamentbe küldött politikusai is nemmel szavaztak egy, az Európai Parlament bizottsága elé kerülő javaslatra, amely a Földközi-tengeren a menekültek mentésén javítana.

Az október 24-ei szavazáson Dobrev Klára, Ara-Kovács Attila, Molnár Csaba és Rónai Sándor is nemmel szavazott, jóllehet a DK eddig nem arról volt ismert, hogy egy platformon álljon a nyíltan bevándorlásellenes politikát hirdető Fidesszel, amelynek képviselői szintén nemmel szavaztak.

A javaslat két szavazat híján bukott el.

A szavazás magyar szálairól először a Balra át! portál számolt be, vasárnap azonban a Momentum képviselője, Cseh Katalin is tollat ragadott, hogy megfogalmazza kritikáját a DK lépése miatt.

„Gyomorforgató volt látni az ülésteremben felállva tapsoló szélsőjobboldali képviselőket, még talán pezsgőt is bontottak annak örömében, hogy megakadályozták azt, hogy embereket menekítsünk meg a vízbefúlástól” - írta posztjában a Momentum EP-képviselője a szavazásról. 

Cseh azt írja, a szavazásban mégis a magyarok reakciója volt a legmeglepőbb. Amikor ugyanis kiderült róla, hogy támogatta a tengeri mentések fokozását, csodálkozás volt a válasz az érdeklődő magyar kollégák részéről:

„Ami azonban még ennél is jobban megdöbbentett, az az ezt követő csodálkozás volt. Hát hogyhogy megszavaztad, nem nagyon veszélyes ez, Magyarországon ez nagyon érzékeny téma, nem félsz, hogy szét fog otthon szedni a sajtó?”

Cseh ezután kifejti, a momentumosként miért szavazott igennel: 

„Ez a szavazás a menekültválságnak pusztán egyetlen aspektusáról szólt: a tengerben fuldokló embertársaink megsegítéséről. Itt számomra egyértelműen egy jó válasz létezik: az emberség. Ha az emberségtől a magyar politikában félni kell, ha emberségesnek lenni politikai rizikó, ha az emberség ára szavazatok elvesztése, akkor még annál is rosszabb itthon a helyzet, mint legrosszabb álmaimban gondoltam. (...) Emberségben pedig nem alkuszunk.”

Cseh Katalin egy dolgot felejtett ki a posztjából, hogy egyébként Donáth Anna sem jelent meg a szavazáson, így nem szavazott. A kommentekben a politikus október 23-ai teendőivel indokolta a távolmaradást egy jól értesült hozzászóló. Cseh azt írja, Donáth a javaslatnak a LIBE-bizottsági előkészítő munkájában vett részt.

A nemmel szavazás több DK-szimpatizánsnak sem tetszhetett. Erre utal ugyanis, hogy a párt új EP-képviselője, Ara-Kovács Attila hevesen védte meg a DK álláspontját:

„Érzékelem az indulatot azok részéről, akik elutasítják, amiért az EP-ben egy, semmire sem kötelező, bármit megoldani képtelen, szélsőbalos, populista szabályozás ellen szavaztunk. Kritikusaink épp úgy nem értik saját évszázadukat, a 21.-et, ahogy az 1930-as években nem értették nagyon sokan a magukét, s ezzel a populizmus és a szélsőjobb - Mussolini és Hitler - karjaiba hajtották kortársaik zömét. Máig semmit sem tanultak, semmit sem felejtettek” - írta Ara-Kovács, de véleményével nem osztott osztatlan sikert a saját oldalán sem.

A Balra át! összefoglalójából az is kiderül, a DK és a Momentum is kissé fordítva ül a lovon saját pártcsaládjában: a Renew Europe, a liberális frakció, az ALDE utóda  amelyhez a Momentum is tartozik saját erejéhez képest alig mérsékelt többséggel támogatta a javaslatot (14-en 60-an szavazták meg a 108-ból). A Szociáldemokratáknál viszont a DK ellenkezése tűnt ki, hiszen az S&D-ben rajtuk kívül csak 5-en tartózkodtak. Újhelyi István, az MSZP képviselője tartózkodott.