Rejtélyes haláleset Isztambulban: holtan találták a Fehérsisakosok alapítóját

külföld
2019 november 11., 10:24
comments 129

Holtan találták isztambuli otthona közelében James Le Mesuriert, a szíriai Fehérsisakosok nevű szervezet alapítóját.  Le Mesurier a Mayday Rescue nevű szervezet vezetője is volt, ők képezték ki a Fehérsisakosokat. 

A haláleset okai egyelőre tisztázatlanok, a török médiában megjelentek arról szóló hírek, hogy „leesett az erkélyéről”.

A 2003-ban alapított Fehérsisakosok, hivatalos nevén Szíriai Polgári Védelem mentőalakulatai több ezer ember életét mentették meg. Róluk szól a 2016-ban Oscar-díjat nyert dokumentumfilm:

link Forrás

A szír kormány és Oroszország szerint ugyanakkor a Fehérsisakosok a lázadókat segítették a harcban, és dzsihádista szervezetek ügynökei. A szervezet aktivistáit tavaly januárban az izraeli hadsereg menekítette ki, mert életveszélybe kerültek volna a szír kormányerők bevonulása után.

A Mayday Rescue egy nonprofit szervezet, amit az ENSZ és több kormány is támogat. James Le Mesurier korábban a brit hadseregben szoltált. Az orosz külügyminisztérium legutóbb néhány napja vádolta azzal, hogy kémkedik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.