Meghackelték Erzsébetváros honlapját, és trágár szövegeket írtak ki a polgármesterről

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Feljelentést tett az erzsébetvárosi jegyző kedden, mert kétszer is feltörték a kerületi önkormányzat honlapját, és trágár szövegeket írtak ki Niedermüller Péter DK-s polgármesterről. 

Az oldal azóta nem elérhető, de az Index fotója szerint Niedermüllert lekommunistázták és „nemzetárulónak” nevezték, valamint megfenyegették, hogy a levelezése is nyilvánosságra kerülhet. A polgármester szerint a támadás éppen azután történt, hogy elkezdték nyilvánosságra hozni a korábbi években kötött szerződéseket. 

Fotó: Niedermüller Péter/Facebook

Közzétették például, hogy tucatnyi ügyvédi irodának több százmillió forintot fizetett ki az önkormányzat, a szerződések egy részénél pedig csak szóbeli tanácsadás volt a megbízás tárgya. A DK közleménye szerint van olyan ügyvédi iroda, amelynek 2018 januárja és 2019 októbere között 260 millió forintot adott az előző vezetés. 

„Megfelelő szakemberek vizsgálják, hogy ki fér, férhet hozzá az önkormányzat elektronikus felületeihez, és bízom benne, hogy a hatóságok is teszik a dolgukat” - mondta a lapnak Niedermüller. A DK azt ígérte, hogy ha helyreállt a honlap, folytatják a szerződések közzétételét.

Az erzsébetvárosi vezetés Czeglédy Csaba egykori szocialista politikussal, Gyurcsány Ferenc és más DK-s politikusok rendszeres védőjével szerződött az önkormányzat folyó szerződéseinek átvilágítására és sajtóperes ügyekre. 

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 3,8 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.