November 30-ára tüntetést, januárra akár sztrájkot tervezhet a Pedagógusok Szakszervezete

A Mérce írta meg, hogy a Pedagógusok Szakszervezete több mint egy éve próbálja sikertelenül elfogadtatni az 5 pontos követelési listáját, így ha a kormány november 22-ig nem enged, november 30-ra tüntetést, januárra pedig akár sztrájkot is hirdethetnek.

A Pedagógusok Szakszervezete budapesti szervezetének a tanévnyitóra időzített tüntetése a Keleti Pályaudvar előtt 2019. augusztus 31-én.Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

A szakszervezet szerint a kormány elé kerülhet az óraszámcsökkentésre és béremelésre, a bérek vetítési alapjának mindenkori minimálbérhez való igazítására, a többletterhek csökkentésére és kiszámítható jogalkotásra vonatkozó javaslatuk.

A pedagógusok bére nemzetközi összehasonlításban nagyon alacsony, miközben a munkaterhük az EU-ban kiemelkedő: évi 45 órát helyettesítenek ingyen, és heti 5 órát úgy dolgoznak, hogy azt nem tudják elszámolni (ilyen a gyerekek étkeztetése és felügyelete is).

A szakszervezet ellenzi azt is, hogy a szakképzésben oktatók elveszítsék közalkalmazotti státuszukat. (A KDNP-s Hollik István benyújtott egy módosító javaslatot, ami a szülőktől vonna meg különféle, a gyerekük után járó juttatásokat, ha a gyerek nem tanul tovább 18 éves koráig, vagy egy részszakma megszerzéséig.)

Szabó Zsuzsanna, a szakszervezet elnöke azt mondta, nem tartható, hogy a diplomásbéreknél 38 százalékkal alacsonyabb a magyar pedagógusok bére, és az sem, hogy a pályakezdők bérét ki kell egészíteni a garantált bérminimum eléréséhez. A nevelést, oktatást segítők és a technikai dolgozók évek óta szinte éhbérért dolgoznak – mondta. (Mérce)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.