Karácsony az iparűzési adóról szóló kormányjavaslatról: „Nem tudom, hogy ez mi a túró”

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

„Nem tudom mire vélni, hogy ez mi a túró.”

Így kommentálta Karácsony Gergely budapesti főpolgármester az ATV-ben azt a kormányzati bejelentést, amit szerint ezentúl törvény kötelezné az önkormányzatokat, hogy az iparűzési adót elsődlegesen a helyi tömegközlekedés finanszírozására kell fordítaniuk. Ezt Tuzson Bence közszolgálati államtitkár jelentette be kedden, és azt mondta: „Ha Tarlós István tudta finanszírozni a főváros tömegközlekedését, akkor Karácsony Gergelynek is kell tudni.”

Karácsony az ATV-ben arról beszélt, hogy a javaslat lényegében egy szó átírását jelenti - eddig az volt a törvényben, hogy különösen erre a célra kell fordítaniuk, most pedig az kerülne bele, hogy elsődlegesen. Szerinte ez még többféle dolgot jelenthet.

Ez a javaslat csak akkor értelmezhető, ha egy forgatókönyvbe illeszkedik – mondta Karácsony, de hozzátette azt is: ahogy ezt a módosítót beterjesztették, az ellentétes azzal az Orbán-Tarlós megállapodással, amelyről Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy szent és sérthetetlen.

Karácsony szerint a kormány inkább békét akar Budapesten mint háborút, ő pedig a maga részéről biztosan azt akar. De ha a kormány felrúgja az Orbán-Tarlós megállapodást, az szerinte dominóhatást indíthat el.

Az önkormányzati választások óta kettős a kormány politikája Budapest új vezetése felé: a felszínen együttműködőnek mutatkoznak, Karácsonyt meg is hívták a kormányülésre, a benyújtott javaslatok közben egészen más irányba mutatnak.