A magánnyugdíjszámlák után most a gyerekeket akarja megvédeni a kormány

Várhatóan jövő tavaszra elkészül a kormány gyermekvédelmi stratégiája - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy a gyermekjogi világnap alkalmából tartott keddi budapesti rendezvényen.

Novák Katalin az új dokumentum kidolgozásának szükségességét azzal indokolta, hogy számos új veszély leselkedik a gyerekekre, melyek tíz-húsz évvel ezelőtt még nem voltak, vagy nem voltak olyan intenzívek, mint napjainkban, illetve korábban jobban meg tudta a fiatalokat védeni ezektől a család és a helyi közösségek.

Az államtitkár elmondta, a stratégia a digitális veszélyekkel szembeni védelem mellett kiterjed egyebek mellett az örökbefogadás útjának hatékonyabbá tételére és a nevelőszülői hálózat további erősítésére annak érdekében, hogy minden gyermek családban nőhessen fel. Utalt arra, hogy a múlt évi családvédelmi konzultáción is arra kapott megerősítést a kormány, hogy további intézkedéseket hozzon ezen a területen. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.