Hvg.hu: Fű alatt államosítanák az Akadémia 70 milliárdos ingó vagyonát

2019 november 19., kedd 10:43
239

Bár közel egyéves küzdelem után júliusban sikerült a kormánynak júliusban az Eötvös Loránd Kutatóintézet Hálózatba (ELKH) terelnie a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeteit, az akadémiai vagyont akkor érintetlenül hagyták. Ehhez képest a hvg.hu most azt írja, fű alatt mégis államosítanák az ingóságok egy részét. 

Júliusban csak azt írták elő, hogy a kutatáshoz szükséges eszközöket, berendezéseket (számítógépek, bútorok, laborok) az MTA adja ingyenes használatba korábbi intézetei számára. Az intézetek szeptemberben vagyonhasználati szerződéseket kötöttek az MTA-val ezekről az ingóságokról, és rögzítették, hogy továbbra is az MTA tulajdonában maradnak. 

Tüntetés az MTA átalakítása ellen júliusban Fotó: Halász Júlia

A lap szerint az ELKH főtitkára, Szigeti Ádám most azt kérte a tizenöt intézet vezetőitől, hogy mérlegeikben „könyveljék szét” az általuk használt ingó vagyont az Akadémiához tartozóktól: előbbieket tüntessék fel sajátjukként, és csak azokra a tételekre kössenek vagyonhasználati szerződést az Akadémiával, amelyeket nem állami támogatásból, hanem az MTA köztestületi költségvetéséből szereztek be. 

A főtitkár arra hivatkozott, hogy az MTA szeptemberig a kutatóhálózaton keresztül, az annak nyújtott költségvetési támogatás révén látta el a tudományos kutatással kapcsolatos közfeladatát. Ezért szerinte az MTA költségvetéséből a kutatóhelyeknek továbbított támogatásból és az intézetek saját bevételeiből vásárolt ingóságok a kutatóhely saját vagyonának, vagyis állami tulajdonnak minősülnek.

A lap szerint nyár végén az innovációs minisztériumot képviselő ügyvédi iroda arra biztatta a kutatóintézetek vezetőit, hogy ne írják alá a vagyonhasználati szerződéseket, mert azzal hűtlen kezelést valósítanak meg. Végül aláírták őket, de szerepelt benne egy záradék arról, hogy 60 napon belül felülvizsgálhatják. 

A levelet nem küldték el az MTA-nak, ahonnan a hvg.hu kérdésére azt írták, ők továbbra is a korábbi szerződés szerint járnak el. A lap úgy tudja, az MTA elnöksége akárt pert is indítana a nagyjából 70 milliárdos ingóvagyon megtartásáért, és attól is tartanak, hogy egy hasonló, rejtett államosítás akár az akadémiai ingatlanokat is elérheti. 

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt