Földrengés-szimuláció miatt lesz forgalomkorlátozás Kőbányán

közlekedés
2019 november 20., 14:39
comments 57

Földrengést szimuláló védelmi igazgatási gyakorlatot tartanak csütörtökön Kőbányán, az Óhegy parkban, ezért forgalomkorlátozásra lehet számítani – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.

A közleményben azt írták, a szimuláció szerint Kőbányát a hajnali órákban a Richter-skála szerinti 4,2 erősségű földrengés rázza meg, ami az utórezgésekkel együtt több lakóépületben, a környező úthálózatban és közüzemi szolgáltatásokban is kárt tesz.

A StarCity 2019 nevű gyakorlat célja, hogy a műveletben résztvevő honvédségi, rendőrségi, mentő- és katasztrófavédelmi szervezetek együttműködését, a koordináció hatékonyságát fejlessze.

Az Óhegy park környékén a gyakorlat időtartama alatt előfordulhat a nyugalom megzavarására alkalmas látvány és hanghatás, de veszély nem áll majd fenn. Az időszakos forgalomkorlátozások mellett parkolási tilalmat is elrendelhetnek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.