Nem nyomoznak drogügyben Borkai körül

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerint hiányzik a bűncselekmény gyanúja, ezért nem indítottak nyomozást kábítószer-birtoklás miatt a Borkai-ügyben, írja a Pesti Srácok a rendőrségi határozat alapján

Ebből kiderül, hogy Tényi István feljelentése után a rendőrség azt írta, ellenőrizték a Borkai Zsolt utazásával kapcsolatban megjelent, valamint a hatóság rendelkezésére álló fotó- és videófelvételeket, azonban azokon „kábítószergyanús növényi törmelék, vagy egyéb állagú anyag, illetve kábítószer fogyasztására utaló magatartás tanúsítása nem látható”. Hozzátették, hogy a bizonytalan forrásból származó, közösségi oldalakon vagy a médiában megjelent híresztelések önmagukban nem alapozhatják meg a büntetőeljárás megindítását.

Póczik élettársának fia szervezhette a hajóra a lányokat

Közben az Index arról ír, hogy Póczik József könnyen összekapcsolható a volt győri polgármester adriai szextúrájával. Póczik az az egykori válogatott focista, aki a hatóságok gyanúja szerint a jachton készült szexképekkel zsarolta meg a rajta szereplő Borkaiékat. 

A lap szerint Póczik élettársának fia, F. Gábor közvetítette a lányokat a hajóra, ahol barátnőjével együtt ő is jelen volt. Az Index információi szerint F. Gábor eszelte ki, hogy a barátnőjével felvételeket készít a hajón. F. Gábor korábban jóban volt Borkai Zsolt barátjával, Rákosfalvy Zoltánnal, aki szintén szerepelt a képeken. Az Index azt írja, később megromlott F. Gábor és Rákosfalvy kapcsolata, amiben az is szerepet játszott, hogy F. Gábor elszámolási vitába keveredett a kereskedőként ismert édesapjával, és ebben a vitában Rákosfalvy az apát segítette. 

Póczik szerdán tagadta a 444-nek, hogy bárkit megzsarolt volna. Az ő verziója szerint tavaly nyáron egy ismeretlen férfi arra kérte meg, hogy vigyen el egy borítékot Borkai Zsoltnak a budapesti Novotel szálloda portájáról. Miután átvette, Borkaiékat ábrázoló, jachton készült szexképeket talált benne, amiket állítása szerint át is adott a polgármesternek. 

A Borkai-felvételek az önkormányzati választások előtt kerültek nyilvánosságra, azokon Borkai Zsolt győri üzletemberek társaságában egy jachton szexuális kapcsolatot létesített egy fiatal nővel. A Magyar Nemzet értesülései szerint a felvételen látható nőt és társát is őrizetbe vették a Marina Part lakóparkban.